Még 1500 amerikai állampolgár lehet Afganisztánban

2021. augusztus 26. – 06:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államok külügyminisztere szerint összesen nagyjából 6000 olyan amerikai állampolgárról tudnak, aki el akarta hagyni Afganisztánt. Az augusztus 14. óta megvalósuló mentőakciókban összesen 82 ezer embert tudtak kimenekíteni, köztük 4500 amerikai állampolgárt.

Csak tegnap több mint 500 amerikait evakuáltak, és további 500 amerikaival sikerült felvenniük a kapcsolatot, akiknek útmutatást adtak, hogyan juthatnak el biztonságban a reptérre

– mondta Antony Blinken a CNN szerint szerdai sajtótájékoztatóján. Az amerikai külügynek összesen nagyjából 1500 olyan amerikai állampolgárról van tudomása, aki továbbra is Afganisztánban tartózkodik. A külügyminiszter szerint azzal az ezer emberrel, akit eddig nem sikerült elérniük, továbbra is nagy erőkkel igyekeznek felvenni a kapcsolatot.

Blinken arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok által augusztus közepe óta kimenekített 82 300 ember 45-46 százaléka nő és gyermek. A külügyminiszter azt is megerősítette, hogy az amerikai csapatok augusztus 31-én elhagyják a kabuli repteret, azaz nem hosszabbítják meg a kimenekítésre szánt időintervallumot. Ezt azzal indokolta, hogy egyre nagyobb a reptér fenyegetettsége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!