Magyar parancsnoka lesz a koszovói NATO-missziónak

2021. augusztus 26. – 08:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy éven át a Magyar Honvédség adja a parancsnokot a koszovói NATO-misszióban, írja az MTI. Kajári Ferenc vezérőrnagy ősztől a koszovói békefenntartók (KFOR) vezetője lesz. Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása óta most először lehet magyar parancsnoka ennek a műveletnek.

A KFOR huszonhét országból érkező állománya jelenleg mintegy háromezer-ötszáz emberből áll. A hadszíntéren lévők számát tekintve Magyarországé a harmadik legnagyobb csapat. A honvédség 1996 óta vesz részt béketámogató műveletekben.

A KFOR-nál a parancsnok politikai tanácsadóját és a jogi tanácsadó részleg vezetőjét is Magyarország fogja adni, emellett több más tiszt, főtiszt is „kulcsbeosztásokat” fog betölteni a KFOR törzsében, tájékoztatott Kajári.

Kajári többször teljesített már szolgálatot külföldön. Először 1996-ban a bosznia-hercegovinai rendezést támogató IFOR-misszióban volt összekötő és felderítő tiszt, majd az Afrikai Unió szudáni missziójában szolgált európai uniós tanácsadóként, Afganisztánban pedig egy ciklusban az északi régió felderítő főnöke volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!