Felgyújtotta magát egy politikus által megerőszakolt nő Indiában, mert szerinte zaklatta a rendőrség

2021. augusztus 25. – 20:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Felgyújtotta magát, majd belehalt sérüléseibe egy indiai nő, akit korábban egy regionális képviselő erőszakolt meg – írta meg a BBC.

A 24 éves nőt, állítása szerint, a képviselő utasítására zaklatta a rendőrség. A haláleset újra aktuális témává tette Indiában a nőkkel való bánásmód kérdését.

Az Uttar Pradesh állambeli fiatal nő azzal vádolta Atul Rait, a Bahujan Samaj Párt (BSP) regionális képviselőjét, hogy megerőszakolta őt Varanasi városában, majd 2019 májusában fel is jelentette a férfit. Rait, aki tagadja a vádakat, egy hónappal később letartóztatták, az elmúlt két évben pedig börtönben volt. A férfi bátyja tavaly novemberben hamisítással vádolta meg a nőt, aki ellen a rendőrség augusztus elején elfogatóparancsot adott ki, óvadék kifizetésének lehetősége nélkül.

„Elérték, hogy oda kerüljünk, ahova akarták. Az elmúlt másfél évben állandóan erőfeszítéseket tettek, hogy eljussunk erre a pontra” – mondta a nő a Facebookon közvetített videójában, amiben megvádolta az erőszakolóját, hogy befolyását arra használta, hogy őt zaklassák.

„A lépés, amelyet megteszünk, fájdalmas és ijesztő. Kicsit félünk is, de ez a félelem értelmetlen” – mondta, majd az élő közvetítés során ő és barátja benzinnel öntötték le, majd gyújtották fel magukat a delhi legfelsőbb bíróság épülete előtt. A történtek után mindkettőjüket súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba, ahol életüket vesztették.

Uttar Pradesh állam hatóságai vizsgálják az esetet, két rendőrt pedig már felfüggesztettek az üggyel összefüggésben.

A nemi erőszak és a szexuális bűncselekmények Indiában 2012 decembere óta állnak a figyelem középpontjában, akkor Delhiben egy buszon hat férfi csoportosan megerőszakolt egy 23 éves nőt, aki néhány nappal később belehalt sérüléseibe. Az eset világszerte nagy felháborodást váltott ki, amely arra késztette Indiát, hogy új, szigorúbb törvényeket vezessen be a szexuális jellegű bűncselekmények büntetésére. Az elkövetők közül öt férfi halálbüntetést kapott, közülük négyet tavaly végeztek ki.

Sajnos a fokozott ellenőrzés mellett sem esett vissza a nők elleni szexuális bűncselekmények száma. 2018-ban a rendőrség közel 34 ezer nemi erőszakról szóló bejelentést regisztrált Indiában. A BBC szerint ez azt jelenti, hogy minden 15. percben megerőszakolnak valakit, de még így is magasabb lehet az esetek száma, miután a legtöbb áldozat nem tesz feljelentést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!