Böjte Csaba: Nincs összemosva a pedofiltörvény a melegséggel

2021. augusztus 18. – 15:20

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Transindexnek Böjte Csaba ferences szerzetes, amelyben Kulcsár Árpád a gyermeknevelésről és a családi életről kérdezte, de az is felmerült, hogy mit gondol a pedofiltörvényről.

Az interjú elején a családi élettel és a csökkenő gyerekvállalási kedvvel kapcsolatban a szerzetes arról beszél, hogy a születéssel nemcsak egy gyerek jön a világra, hanem egy anya és egy apa is. Szerinte azért is fontos ez, mert az ember akkor válik igazán felnőtté, amikor vállalja egy másik élet hordozásának terhét.

A nehéz sorsú gyerekek nevelésével kapcsolatban Kulcsár megjegyzi, hogy a családon belüli erőszakot megélt, tanulási nehézségben, hátrányban lévő gyerekeknek néha nem elég a hit és az oktatás, hanem szakember is szükséges lehet. Böjte szerint viszont nem jó módszer, ha állandóan arra emlékeztetik a gyereket, hogy honnan jött, inkább azt kell nekik megtanítani, hogy talpra álljanak. Ő ezért bokszedzésre küldi a gyerekeket: „A ringben nincs fejlesztő pedagógus meg pszichológus, ott te vagy a két öklöddel. Vagy megvéded magad, vagy kiütnek.”

Azokról, akik nem tudnak például a szexuális bántalmazáson túllépni, azt mondja:

„Akkor a társadalom előbb-utóbb keresztüllép rajtuk, és leírják őket. Fonnyadt alma. Abból pálinkát főznek. De a te életed a te kezedben van, és te kell küzdj. Az a jó, ha az ember megtanul a saját lábán járni.”

Kulcsár politikai kérdéseket is pedzegetett. „Engem utcanők is hívtak, és nekik is prédikáltam. Ezt tanultam Jézustól. Én tartottam már Magyarországon is mindenkinek előadást, a Jobbiktól a liberálisokig. Nekem mindenkit szeretnem kell” – válaszolja a szerzetes arra a kérdésre, hogy bármilyen pártnak elmenne-e prédikálni. Böjte szerint a mostani politikusok ministránsok ahhoz képest, hogy Bethlen Gábor például ezreket ölt le csatákban.

Azzal kapcsolatban, hogy érez-e indíttatást, hogy Ferenc pápához hasonlóan kiálljon a menekültek és a melegek mellett, Böjte Csaba egyszerűen annyit mondott, hogy a heterók mellett sem állt ki, pedig őket is bántják időnként a liberálisok, amiért sok gyerekük van.

„Ez egy gumicsont, amit néhány liberális vagy más média kitalált, és erről akarnak beszélni. Holott vannak reális problémák, amiket meg kellene oldani. Olyannal még se gyerek, se kolléga nem jött hozzám, hogy ilyesmi miatt molesztálnák, de olyannal már igen, hogy nincs mit enniük, vagy hogy az apjuk iszik, az anyjuk szétverte a fejüket”

– mondja arról, hogy a melegeket atrocitás érheti a szexuális irányultságuk miatt.

Romániában a hazai pedofiltörvény botrányához hasonló vita zajlik most arról, hogy be kell-e vezetni az iskolai szexuális felvilágosítást. Böjte Csaba ezzel kapcsolatban annyit mond, hogy a házasság előtti nemi élet szerinte bűn, de nem fogja támadni vagy cáfolni az ellenvéleményt. A melegek polgári házasságának problémájánál a szerzetes megelégeli a kérdéseket, és jelzi, hogy témát szeretne váltani.

„Én elolvastam azt a törvényt, semmi nincs összemosva. Az egy hazugság”

– jelenti ki a magyar pedofiltörvénnyel kapcsolatos kérdésre válaszolva, majd az interjú hirtelen véget ér.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!