Az amerikai szállítógépen menekülő afgán jegybankelnök Asraf Gáni államfőt okolja a káoszért

2021. augusztus 17. – 13:14

Másolás

Vágólapra másolva

Adzsmal Ahmadi, az afgán jegybank elnöke, aki vasárnap este menekült el Kabulból, egy hétfő esti Twitter-bejegyzésében Asraf Gáni államfőt és „tapasztalatlan tanácsadóit” okolta azért, hogy a tálib lázadók olyan gyorsan át tudták venni a hatalmat, és hogy totális káosz alakult ki az országban, írja az MTI.

Ahmadi, akit egy évvel ezelőtt neveztek ki a jegybank ügyvezető elnökévé, leírta, miként zajlott az utolsó munkanapja, és hogyan menekült el egy katonai repülőgéppel a fővárosból, miután lemaradt arról a polgári gépről, amelyre jegyet vett.

„A hírek egyre nyugtalanítóbbak voltak aznap. Rettenetes érzéssel, de hazamentem, a helyetteseim gondjára bíztam a nemzeti bankot. Nem így kellett volna véget érnie a karrieremnek. Felháborít, hogy az afgán vezetést ennyire nem érdekelte a jövő. Nem tudom megbocsátani (Asraf Gáni elnöknek), hogy nem készített tervet az átmenetre, és hagyta káoszba fulladni az országot. (Elnökként) jó ötletei voltak, de silány volt a végrehajtás. Ha ennek a rossz kivitelezésnek én is része voltam, akkor vállalom érte a felelősséget” – írta.

Ahmadi egy polgári járattal tervezte elhagyni az országot, amely helyi idő szerint vasárnap este 7 órakor szállt volna fel, azonban addigra megrohamozták az elkeseredett kabuli lakosok a repülőteret. A jegybankelnök elmondása szerint több mint 300-an zsúfolták fel magukat az afgán Kam Air légitársaság 100 férőhelyes gépére, ami fel sem volt tankolva, és aminek a pilótáját sehol sem lehetett látni.

Ahmadi végül úgy döntött inkább leszáll és egy amerikai katonai szállítógéppel próbál szerencsét. A katonák visszatartották a gépre felszállni próbáló afgánokat, hogy a saját követségük dolgozói felszállhassanak, ám végül a jegybankelnöknek sikerült felfurakodnia a repülőre a nagy tumultusban. Azt nem tudni, hogy Ahmadi végül hova menekült. Az általa bírált Gáni elnök Ománba távozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!