Legalább 28-an meghaltak, amikor felrobbant egy üzemanyagtartály Libanonban

2021. augusztus 15. – 10:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Libanoni Vöröskereszt és a helyi egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint legalább 28 ember meghalt és több tucatnyian megsérültek, amikor felrobbant egy üzemanyagtartály az észak-libanoni Akkarban – számolt be a Reuters és az Al-Jazeera.

Az incidensben legalább 79 ember megsérült, őket helyi kórházakba szállították.

Katonai és egy biztonsági források a Reutersnek arról beszéltek, hogy a robbanás akkor történt, amikor a libanoni hadsereg benzint osztott egy általa lefoglalt üzemanyagtartályból. A hivatalos nemzeti hírügynökség szerint a robbanás a „tartály köré gyűlt lakosok közötti dulakodást követően következett be”. Állításuk szerint a hadsereg még a verekedés és a robbanás előtt elhagyta a területet.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy a robbanás idején mintegy 200 ember tartózkodott a közelben.

Libanon súlyos üzemanyaghiánnyal küzd, amiért a csempészetet, a felhalmozást és azt okolják, hogy a pénzszűkében lévő kormány képtelen biztosítani az importot. A válság a héten súlyosbodott, miután a központi bank úgy döntött, hogy megszünteti az üzemanyagtámogatásokat – ez a döntés valószínűleg szinte minden árucikk árának emelkedéséhez vezet majd Libanonban, ahol eddig is hiperinfláció volt.

Szombaton libanoni csapatok vonultak a benzinkutakhoz, arra kényszerítve a tulajdonosokat, hogy adjanak el üzemanyagot a vásárlóknak. Néhány töltőállomás-tulajdonos korábban nem volt hajlandó kinyitni, mert arra vártak, hogy a támogatások megszűnésével az árak emelkedni fognak, és így busás nyereségre tehetnek szert. A libanoni hadsereg a szíriai határ mentén tevékenykedő csempészekre is lecsapott, és az elmúlt napokban több ezer liter benzint foglalt le.

A vasárnapi robbanás volt a leghalálosabb az országban a 2020. augusztus 4-i, bejrúti kikötőben történt robbanás óta, amely legalább 214 halálos áldozatot követelt, több ezer embert megsebesített, és romba döntötte a főváros egy részét.

Szaad Haríri volt miniszterelnök a Twitteren párhuzamba állította az akkari és a bejrúti robbanást. „Az akkari mészárlás nem különbözik a kikötői mészárlástól” – fogalmazott. „Ha ez egy olyan ország lenne, amely tiszteli a népét, akkor a tisztviselői az elnöktől kezdve a mulasztás utolsó felelőséig lemondanának”, írta.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!