Izrael Iránt vádolja egy olajszállító hajó megtámadásával

2021. július 30. – 23:23

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael szerint Irán állt annak az olajszállító tartályhajónak a megtámadása mögött, aminek következtében két ember meghalt – írta meg a BBC.

Az izraeli tulajdonú Zodiac Maritime nevű cég pénteken közölte, hogy csütörtökön támadás ért egy általa üzemeltetett tartályhajót Omán térségében. A londoni székhelyű Zodiac Maritime a honlapján arról számolt be, hogy a támadást az Arab-tengeren hajtották végre a libériai zászló alatt közlekedő, japán tulajdonú Mercer Street nevű hajó ellen. A legénység két tagja, egy brit és egy román férfi életét vesztette.

A Zodiac Maritime szerint kalóztámadásról lehet szó, ám az ügyet még vizsgálják. A tengerbiztonsági információkkal szolgáló United Kingdom Maritime Trade Operations (UKMTO) szerint nem kalóztámadás történt.

A Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerint úgy tudni, hogy több óra eltéréssel két támadás is érte a hajót. Míg az első során nem keletkezett kár, addig a második során találat érte a hajóhidat, az áldozatok ekkor vesztették életüket. Egy meg nem nevezett amerikai védelmi tisztségviselő szerint úgy tűnik, hogy a támadást drónnal vagy más, pilóta nélküli repülőgéppel hajtották végre.

„Irán nemcsak Izrael problémája, hanem a terrorizmus, pusztítás és instabilitás exportőre is egyben, ami mindnyájunknak árt. A világ nem maradhat csöndben az iráni terrorizmussal szemben, amely a hajózás szabadságának is árt”

– fogalmazott Jaír Lapid izraeli külügyminiszter, aki közölte a brit külügyminisztériummal, hogy kemény válaszlépésre van szükség az ügyben.

Az Egyesült Királyság kormányának szóvivője kijelentette, hogy igyekeznek gyorsan kideríteni, hogy mi történt. Az amerikai külügyminisztérium közölte, hogy „mélységesen aggasztják” a történtek, és „szoros figyelemmel kíséri a helyzetet”.

A Reuters hírügynökségnek hírszerzési jelentéseket ismerő amerikai és európai források is azt mondták, hogy a fő gyanúsított az ügyben Irán, de kormányaik továbbra is bizonyítékokat keresnek ennek alátámasztására.

Irán nem reagált az esettel kapcsolatban. A két ország viszont rendszeresen egymást vádolta a hajóik elleni támadások végrehajtásával az elmúlt hónapokban, a mostani eset pedig tovább szítja a feszültséget.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!