„Egészségi állapota romlásnak indult” – meghalt a mali elnök merénylője
2021. július 26. – 05:33
frissítve
Meghalt a kórházban az a hatósági őrizetben lévő férfi vasárnap éjjel, aki megpróbálta leszúrni a hatalmat puccsal magához ragadó Assimi Goita ideiglenes elnököt Maliban, írja az MTI.
A férfi múlt kedden, egy mecsetben, ima közben próbálta meg meggyilkolni Goitát, aki az elmúlt egy évben kétszer is puccsot hajtott végre a nyugat-afrikai országban. Goitát testőrei körbevették, egy férfit pedig katonai teherautóval szállítottak el a helyszínről. Az elnök nem sérült meg.
„A vizsgálat során egészségi állapota romlásnak indult” – közölte a feltételezett merénylőről a kormány, hozzátéve, hogy a férfi kórházba szállítás után meghalt. Vizsgálják, hogy mi vezetett a halálához.
Assimi Goita ezredes tavaly augusztusban puccsal távolította el a hatalomból Ibrahim Boubacar Keita államfőt, majd alelnök volt Bah Ndaw ideiglenes államfő mellett, akit idén májusban szintén katonai erővel távolított el posztjáról.