Megszavazták Franciaországban a Covid-igazolványt előíró törvényt, ami ellen százezres tüntetés volt

2021. július 26. – 09:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A francia parlament hétfőn kora reggel elfogadta a Covid-igazolványról szóló törvényt, amely előírja, hogy egyebek mellett belföldi utazáshoz és étterembe járáshoz is kötelező lesz igazolniuk az állampolgároknak, hogy be vannak oltva koronavírus ellen. Emellett a védőoltást minden egészségügyi dolgozó számára kötelezővé teszik.

A CBS beszámolója szerint mindkét intézkedés tiltakozásokat váltott ki, és politikai feszültséget okozott. Emmanuel Macron elnök és kormánya szerint azért van szükség a tevékenységek Covid-igazolványhoz kötésére, hogy megvédjék a veszélyeztetett lakosságot és megelőzzék, hogy kórházakban felüsse a fejét a vírus, valamint hogy elkerüljék az újbóli lezárásokat.

A törvény előírja, hogy az egészségügyi ágazatban dolgozóknak szeptember 15-ig el kell kezdeniük az oltási folyamatot, különben felfüggesztést kockáztatnak. Emellett előírja, hogy az éttermekbe, vonatokra, repülőgépekre és néhány más nyilvános helyre való belépéshez kötelező lesz felmutatni a Covid-igazolványt. A törvény első körben a felnőttekre vonatkozik, de szeptember 30-tól minden 12 éves és idősebb személyre érvényes.

Szombaton mintegy 160 ezren demonstráltak Franciaországban a törvény elfogadása ellen. Az esemény szervezése a szélsőjobboldalhoz és a Macron-ellenes sárgamellényes mozgalomhoz köthető. A tüntetések kapcsán az elnök kritizálta „azokat az embereket, akik az irracionális, néha cinikus, manipulatív módon mozgósítanak az oltás ellen”.

Több mint 111 ezer vírusfertőzött halt meg mostanáig Franciaországban, ahol az utóbbi időben megint naponta mintegy 20 ezer új fertőzést regisztrálnak, szemben a hónap eleji néhány ezerrel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!