Több mint ötezer ingatlanja van a Vatikánnak, például luxusnegyedekben is

2021. július 24. – 21:21

Másolás

Vágólapra másolva
  • A Vatikánnak több mint ötezer ingatlanja van a világban,
  • ebből 4051 Olaszországban van,
  • 1120 pedig külföldön.

Ez derült ki az Apostoli Szék Vagyonkezelőségének első nyilvános költségvetéséből és a tavalyi évre vonatkozó vatikáni vagyonnyilatkozatból. A vagyonkezelő felel a befektetésekért és ingatlanokért, az emberi erőforrásokért, a beszerzésekért és a bérek kifizetéséért.

A nyilatkozat szerint a Vatikán az olaszországi ingatlanok mindössze 14 százalékát adta bérbe piaci áron, a többit alacsonyabb áron, többször egyházi alkalmazottaknak. Az ingatlanok körülbelül 40 százalékában különféle intézmények – például iskolák, kórházak, zárdák vagy szerzetesrendek – működtek.

De befektetési célból vannak ingatlanjaik London, Genf, Lausanne és Párizs elit negyedeiben is. A londoni South Kensingtonban található egyik épület hatalmas veszteségeket okozott a Szentszéknek, miután 2014-ben befektetési célból megvásárolták. A napokban kezdődik per a Vatikánban tíz ember ellen sikkasztás, pénzmosás, csalás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt az ügyben. A vádlottak között van egy rangos bíboros is.

Egy másik, szombaton nyilvánosságra hozott pénzügyi dokumentumból pedig az derült ki, hogy a Vatikán 64,8 millió eurós deficittel zárta a 2020-as évet. 2019-ben még 79,2 millió euró volt a deficit. A Szentszék költségvetése tartalmazza a római katolikus egyház központi vezetésének, a Kúriának a bevételeit és kiadásait, míg a Vatikáni Múzeum, Vatikánváros és a Vatikáni Bank külön költségvetéssel rendelkezik. A 2020-as hiány betöltésére 50 millió eurót fordítottak a Szentszék kiadásainak és karitatív tevékenységének segítésére gyűjtött pénzadományokból, a péterfilléreknek nevezett alapból. A koronavírus-világjárvány a Vatikánt is érzékenyen érintette, miután a Szent Péter-bazilika és a vatikáni múzeumok is zárva voltak a 2020-as év nagy részében, írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!