Letartóztatták Donald Trump egyik milliárdos barátját és szövetségesét

2021. július 20. – 22:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden az Egyesült Államokban letartóztatták Thomas Barrack milliárdos üzletembert, Donald Trump volt elnök barátját és szövetségesét – írja a Reuters. Egy New York-i szövetségi bíróság azzal vádolja Barrackot és két társát, hogy illegálisan lobbiztak a Trump-kormányzatnál az Egyesült Arab Emírségek érdekében.

A gyanú szerint Barrack és társai elmulasztották lobbistaként bejegyeztetni magukat, és befolyásukat az Egyesült Arab Emírségek külpolitikai céljainak előmozdítására használták az Egyesült Államokban. Barrack állítólag többször is hazudott az FBI-nak az Emírségekhez fűződő valós kapcsolatairól.

„A vádlottak sorozatosan kihasználták Barrack kapcsolatát a végül elnökké választott jelölthöz, magas rangú kampány- és kormánytisztviselőkhöz, valamint hozzáférését az amerikai médiához, hogy egy külföldi kormány politikai céljait előmozdítsák, anélkül hogy felfedték volna valódi hovatartozásukat” – írta Mark Lesko, az amerikai igazságügyi minisztérium tisztviselője sajtóközleményében.

A 74 éves Thomas Barrack a Colony Capital nevű magántőke-befektetési cég alapítója és régi Trump-szövetséges: a volt elnök kampányának egyik legnagyobb donorja volt a New York Times cikke szerint, és beiktatási alapítványának elnöki tisztségét is ő töltötte be. Az üzletember 2020-ban lemondott a Colony Capital vezérigazgatói tisztségéről, majd idén áprilisban a cég ügyvezető elnöki tisztségéről is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!