Az észak-koreai állami média a déli szleng és divat átvételének veszélyeire figyelmeztet

2021. július 19. – 10:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az észak-koreai állami média felszólította a fiatalokat, hogy ne használják a dél-koreai szlenget, beszéljék inkább az észak-koreai standard nyelvet – írja a BBC.

A Rodong Sinmun nevű újság figyelmeztette az Y-generáció tagjait a dél-koreai popkultúra követésének veszélyeire is. A pártállam hivatalos lapja a dél-koreai zene, divat és frizurák átvétele ellen foglalt állást. „A burzsoázia színes cégére alatti ideológiai és kulturális behatolás még veszélyesebb, mint a fegyvert ragadó ellenségek” – állt a cikkben. A lap szerint a phenjani dialektuson alapuló koreai felsőbbrendű, és a fiataloknak helyesen kell használniuk.

Mindez egy átfogó új törvény körüli kampány része, amely szigorú büntetésekkel igyekszik felszámolni mindenfajta külföldi befolyást Észak-Koreában. A törvényt megszegők rendkívül szigorú büntetésre számíthatnak. Akinél nagy mennyiségű dél-koreai, amerikai vagy japán tartalmat találnak, azt mostantól halálbüntetésre is ítélhetik, akit pedig ilyen tartalom nézésen kapnak rajta, az akár 15 évet tölthet büntetőtáborban.

Az észak-koreai kommunista rezsim a külföldi befolyást fenyegetésnek tekinti Kim Dzsongun legfőbb vezető hatalmának megtartására. Ez nem is biztos, hogy alaptalan, ugyanis egyes észak-koreai disszidensek arról számolnak be, hogy az általuk nézett dél-koreai drámák szerepet játszottak abban, hogy a szökés mellett döntöttek. A New York Times szerint Kim nemrégiben „ördögi ráknak” nevezte a K-popot, amely megrontja az észak-koreai fiatalokat.

A növekvő kockázatok ellenére jelentések szerint a külföldi anyagok továbbra is beszivárognak Észak-Koreába, működnek a tiltott médiatartalmakat behozó, rendkívül kifinomult csempészhálózatok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!