500 millió eurós gigabírságot kapott Franciaországban a Google

2021. július 13. – 10:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A francia versenyhatóság 500 millió euróra (177,7 milliárd forint) büntette az amerikai Google-t, mert nem tett eleget a versenyhivatal korábbi határozatának, amely szerint kárpótolnia kell azokat a hírszolgáltatókat, amelyek anyagait újra publikálta.

Az MTI tudósítása szerint a hivatal megállapította, hogy a Google nem folytatott jóhiszemű tárgyalásokat a sértett kiadókkal, akiknek két hónapon belül elő kell terjesztenie kárpótlási ajánlatát. Amennyiben a kéthónapos határidőt nem tartja be a Google, a büntetés összege naponta 900 ezer euróval emelkedik.

A Google súlyosan csalódott a büntetés miatt, és azt hangoztatta: jóhiszeműen járt el az egész eljárásban. A cég szerint a büntetés mértéke nem veszi figyelembe a megegyezés érdekében kifejtett erőfeszítéseit és azt a realitást sem, ahogyan a hírek működnek a Google platformjain.

A francia hivatal egy hónappal ezelőtt már egy más ügyben 220 millió eurós bírságot szabott ki a Google-ra az online reklámpiacon folytatott gyakorlata miatt, és reformokra szólította fel az óriáscéget. A Google akkor jelezte: megállapodott a versenyhivatallal többféle megoldásról, amely hozzájárulhat az online reklámpiaci működésének javításához.

Három sajtócsoport, a francia Le Figaro, a belga Rossel és a globális médiaóriás, a News Corp megkeresésére foglalkozott az üggyel a francia hatóság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!