Pofozkodással vádolják a szöuli belga nagykövet feleségét, azonnal hazarendelték a nagykövetet

2021. július 09. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Belgium „minden további késedelem nélkül” visszahívja szöuli nagykövetét, miután a követ feleségét azzal vádolták meg, hogy négy hónapon belül másodszor is fizikai összetűzésbe keveredett a dél-koreai fővárosban, írja a CNN.

Peter Lescouhier nagykövet visszahívásáról még május végén döntöttek egy áprilisi incidenst követően, amikor térfigyelő kamerák rögzítették, amint felesége, Xiang Xueqiu megüt egy nőt egy szöuli üzletben, ami országos botrányt okozott Dél-Koreában. Lescouhier-nek ebben a hónapban kellett volna visszatérnie Belgiumba, most azonban még jobban felgyorsítják a hazarendelését.

A legutóbbi incidens kapcsán a szöuli Yongsan kerületi rendőrség csütörtökön azt közölte a CNN-nel, hogy Xiang hétfőn 9 óra 25 perc körül „fizikai összetűzésbe” keveredett egy önkormányzati takarítóval Szöul Hannam negyedében.

A konfliktus a rendőrség szerint akkor kezdődött, amikor az utcaseprő a parkot seperte, és a seprűje hozzáért Xianghoz. Az önkormányzati alkalmazott elmondta a rendőrségnek, hogy a nagykövet felesége elkezdett kiabálni vele, és kétszer arcon ütötte. A férfi ezután meglökte a nőt, amitől az a földre esett.

Az utcaseprő hívta a rendőrséget, és mindketten elismerték, hogy megütötték egymást. Egyikük sem kívánt feljelentést tenni. A rendőrök Xiangot egy közeli klinikára vitték vizsgálatra, miután hátfájásra panaszkodott.

A belga külügyminisztérium szóvivője a CNN-nek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy Xiang hétfő reggel „veszekedésbe keveredett” egy szöuli parkban. „A veszekedés körülményei továbbra is tisztázatlanok” – tette hozzá a közlemény.

Az első, áprilisi incidens óriási botrányt kavart Dél-Koreában. A teljes helyi sajtót bejárták a térfigyelő kamerák által rögzített képsorok, amin az látszik, hogy Xiang felpofoz egy bolti eladót. Az az összetűzés még április 9-én történt. Xiang éppen egy ruhaboltban tartózkodott, amikor az egyik eladónő azt hitte, hogy a nagykövet felesége ellopta a boltból azt a kabátot, amit viselt.

Ezért megpróbálta megnézni a kabát belsejében lévő címkét. Amikor a ruhabolt előtti utcán szembesítette Xiangot, látta, hogy a kabát nem az üzletből származik. Bocsánatot kért, és visszament az üzlethelyiségbe, de Xiang üldözőbe vette. A videón látható, ahogy Xiang dühösen gesztikulál és meglöki az egyik eladót, mielőtt arcon vágja.