Meglőtték az egyik legismertebb holland bűnügyi újságírót

2021. július 6. – 22:56

frissítve

Meglőtték az egyik legismertebb holland bűnügyi újságírót
Helyszínelés az amszterdami Lange Leidsedwarsstraat közelében, Peter de Vries meglövése után 2021. július 6-án – Fotó: Killian Lindenburg / ANP MAG / ANP via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Meglőttek egy ismert holland bűnügyi újságírót kedden Amszterdam belvárosában – írja az MTI a helyi rendőrség nyomán. Peter R. de Vriest a fején érte súlyos sebesülés, kórházba szállították.

A történtek hátteréről egyelőre semmit nem tudni. Sajtóértesülések szerint az ismeretlen elkövető este fél nyolckor lőtt rá a 64 éves újságíróra, aki éppen távozott egy tévéstúdióból. Nem sokkal korábban de Vries egy élő műsorban szerepelt.

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számít, és rendszeresen részt vesz tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként tévéműsorokban. Úgy tudni, jó kapcsolatai vannak mind az igazságszolgáltatásban, mind az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Peter de Vries jelenleg egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vesz részt. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdam utcáján.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!