A Fehér Ház elemzése szerint Bidené a legsokszínűbb kormányzat

2021. július 1. – 23:33

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden amerikai elnöké a legsokszínűbb kormányzat a Fehér Ház csütörtökön nyilvánosságra hozott elemzése szerint – írta meg az MTI.

A Fehér Ház alkalmazottjainak 60 százaléka nő, 44 százaléka pedig különféle etnikumokhoz és rasszokhoz tartozik. Az 59 legmagasabb fehér házi tisztség birtokosai között kicsivel kisebb, 56 százalék a nők és 36 százalék a különféle etnikai csoportok képviselőinek aránya – derült ki az elemzésből.

A jelentés szerint a Biden-kormányzatban egy százalék alatti a férfiak és a nők fizetésének átlaga közötti különbség: a nők átlagosan 93 752 dollárt, a férfiak pedig 94 639 dollárt keresnek. Az American Enterprise Institute elemzése alapján Donald Trump előző elnök első hivatalban töltött éve alatt 37 százalék, az őt megelőző Barack Obama elnökségének kezdetén pedig 16 százalék volt a kereseti különbség a nemek között.

A kongresszusnak szóló beszámolót kísérő közleményében a Fehér Ház aláhúzta: az elnök a sokszínűség és az egyenlő bánásmód híve, és jelentős lépéseket tettek azért, hogy az alkalmazottak összetétele és bérezése visszatükrözze ezt.

A 78 éves Biden az elnökválasztási kampány során igyekezett elérni, hogy ne csak egy szűk réteg, hanem az egész ország képviselőjeként tekintsenek rá. Az egyenlőség jegyében Kamala Harrist tette meg alelnökének, aki az Egyesült Államok első női, első afroamerikai és első ázsiai-amerikai alelnöke. Biden arra is ígéretet tett, hogy ha lehetősége adódik, fekete nőt nevez ki a legfelsőbb bíróság élére. Az elnök emellett Michael Leach személyében kinevezte a Fehér Ház első sokszínűségért és befogadásért felelős igazgatóját.

Ugyanakkor Biden belső körének legbefolyásosabb tagjai továbbra is fehér bőrűek – mutatott rá az AP amerikai hírügynökség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!