A pride felvonulás nézői közé hajtott egy autós Floridában, halálos áldozat is van

2021. június 20. – 07:16

Másolás

Vágólapra másolva

A meleg méltóság felvonulás nézői közé hajtott szombat este egy autós Floridában, egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült – közölte az MTI a helyi hatóságok jelentése alapján.

A kisteherautó sofőrje úgy tett, mint ha ő is fel akarna vonulni, de amikor közölték vele, hogy ő következik, gázt adott, és az emberek közé hajtott – mondta Fort Lauderdale polgármestere, Dean Trantalis.

Az autó vezetőjét őrizetbe vették. A rendőrség egyelőre nem közölt részleteket, és arról sem nyilatkozott, hogy szándékos tettről van-e szó.

„Ez terrortámadás volt az LMBT-közösség ellen” – jelentette ki Trantalis.

Június a nyugati világban a pride, a meleg méltóság hónapja, amikor arra emlékeznek, hogy 1969-ben ebben a hónapban ütött rajta a rendőrség New Yorkban a meleg közösség körében népszerű Stonewall Inn szórakozóhelyen. Ez Amerika-szerte arra sarkallta az LMBT-közösség tagjait, hogy kiálljanak jogaikért, és ezzel mérföldkővé vált a melegek jogaiért folytatott küzdelemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!