Hajtóvadászat után fogták el a két embert megölő fegyverest Észak-Németországban

2021. június 18. – 08:56

Másolás

Vágólapra másolva

A német rendőrségnek több órás hajtóvadászat után sikerült elfognia azt a fegyverest után, aki csütörtök délelőtt lelőtt egy férfit és egy nőt Espelkampban, egy Bielefeld közelében található észak-német kisvárosban, írja a német Bild című bulvárlap.

Az egyik áldozatot egy sorházban ölték meg, a másikat pedig egy közeli utcában, mintegy 100 méterre tőle. A rendőrség szerint a fegyveres által lelőtt férfi 48 éves volt. A női áldozat halálosan megsebesült, és elsősegélynyújtással sem tudták újraéleszteni.

A rendőrség további részleteket nem közölt az áldozatokról, a Bild szerint azonban az 52 éves fegyveres, aki a közeli Diepenauból származik, az exfeleségével és annak testvérével végzett. Utóbbit a nő lakásában ölte meg, ami után a nő az utcára menekült, azonban 100-200 méterre a lakástól vele is végzett a fegyveres.

A hajtóvadászathoz Észak-Rajna-Vesztfália tartományból további rendőrök is csatlakoztak. A kisebb sérüléseket szenvedett férfit végül csütörtök este fogták el a hatóságok, miután körbevették a házát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!