Érvénytelenítette a Kuciak-gyilkosság ügyében hozott ítéletet a szlovák legfelsőbb bíróság

2021. június 15. – 22:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovák legfelsőbb bíróság kedden érvénytelenítette a Kuciak-gyilkosságban született ítéletet – adta hírül az MTI. A bazini székhelyű különleges bíróság tavaly szeptemberben azt a döntést hozta, hogy elégséges bizonyíték hiányában felmentik a 2018-as újságíró-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner nagyvállalkozót és a gyilkosság megrendelésében közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsovát.

A szeptemberi ítélet kimondta: az eljárás során a megrendeléssel gyanúsított személyek esetében nem lehetett „megbízható módon és kétségek nélkül” bizonyítani a vádiratban foglalt cselekmények elkövetését. A bazini bíróság ugyanakkor 25 év börtönbüntetésre ítélte Tomás Szabót, aki a vádirat szerint egy másik gyilkosságot követett el, illetve segédkezett az újságírógyilkosság elkövetésében már tavaly áprilisban jogerősen 23 évre ítélt Miroslav Marceknak.

A tavalyi ítéletet a különleges ügyész, illetve az egyik elítélt, Tomás Szabó, ügyvédje is megfellebbezte. A legfelsőbb bíróság mostani döntésével újratárgyalásra és új ítélet meghozatala céljából visszautalta az ügyet a bazini különleges bíróságnak. Marián Kocnert közben idén januárban egy váltóhamisítási ügyben már 19 év szabadságvesztésre ítélte a legfelsőbb bíróság.

A legfelső bíróság szenátusának elnöke, Peter Paluda a TASR szlovák hírügynökségnek azzal indokolta mostani döntést, hogy véleményük szerint a bazini különleges bíróság „idő előtt” hozta meg ítéletét, nem indokolta meg azt kellő módon, illetve a bizonyítékokat részben nem alkalmazta, részben pedig elszigetelten alkalmazta azokat. Ez utóbbi indoklással a legfelsőbb bíróság vélhetően arra utalt, hogy az elsőfokú ítélet kimondta: hogy a vádlottaknak, az ügyben bizonyítékként használt – a Threema üzenetküldő applikációból külföldről beszerzett – üzenetváltását, nem lehet célirányosan a bűncselekmény bizonyítására használni, mert abban az érintettek csak emotikonokat használtak.

Ján Kuciak szlovák oknyomozó újságírót és barátnőjét, Martina Kusnírovát 2018. február végén találta holtan a rendőrség a galántai járásban fekvő Nagymácsédon lévő családi házukban. A gyilkosság közfelháborodást keltett az országban, és sosem látott méretű tüntetéssorozat követte, ami belpolitikai válsághoz vezetett, a kormány több tagja távozott, és lemondott Robert Fico kormányfő is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!