Négy héttel halasztják a korlátozások teljes feloldását az angolok a delta variáns terjedése miatt

2021. június 14. – 20:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Június 21. helyett csak július 19-én nyithat Anglia, jelentette be Boris Johnson brit miniszterelnök hétfő esti sajtótájékoztatóján. Azért kényszerültek a halasztás mellett dönteni, mert az elmúlt hetekben egyre gyorsabban kezdett terjedni a szigetországban a koronavírus delta (indiai) variánsa.

A korlátozásokat tehát az eredeti, jövő hétfői dátum helyett négy héttel később fogják csak feloldani. Így július 19-ig beltéren továbbra is csak hat külön háztartásban élő ember találkozhat egymással, a színházak és mozik továbbra is csak fél házzal üzemelhetnek, a szórakozóhelyeknek továbbra is zárva kell maradniuk, az Eb alatt pedig az előzetesen tervezettekkel ellentétben az elődöntőket és a döntőt se fogják tudni telt ház előtt megrendezni.

Csak két korlátozást oldanak fel az előzetes terveknek megfelelően: jövő hétfőtől újra tarthatnak majd esküvőket és temetéseket Angliában korlátlan számú vendéggel, azonban itt is kötelező marad a távolságtartás.

Johnson arról beszélt, hogy a delta variánssal fertőzöttek száma 64 százalékkal emelkedik hétről hétre, a legfertőzöttebb területeken pedig már hetente duplázódik a regisztrált betegek száma. A miniszterelnök szerint akkor lehet majd nyitni, ha már mindenki megkapta az oltást, akinek szüksége van rá. Ehhez pedig kell még adni pár hetet a brit egészségügynek.

A britek 61 százaléka kapott már legalább egyadagnyi oltást, 44 százalékuk pedig már teljesen be van oltva. Johnson kijelentette: az a cél, hogy az angol felnőttek kétharmada teljesen be legyen oltva, és mindegyikük megkapja legalább az első dózisát öt héten belül, az elhalasztott nyitási dátumig. Bejelentette, hogy ezen cél teljesítése érdekében keddtől már a 23–24 évesek is foglalhatnak maguknak oltási időpontot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!