Szerencsejátékozott is az iskolájából ellopott 238 millió forintnyi dollárból a Los Angeles-i apáca

2021. június 9. – 12:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Személyes kiadásait (pl. szerencsejátékot, kaszinózást is) fedezte a most 79 éves Margaret Kreuper nővér abból a 238 millió forintnak megfelelő 835 ezer dollárból, amit a vád szerint 2008 és 2018 között lopott el a Kalifornia állambeli St. James Katolikus Iskolából, aminek egyébként 28 évig volt az igazgatója.

Az ügyészek kedden emeltek vádat Kreuper nővérrel szemben, csalással és pénzmosással vádolják. Egy alkalommal állítólag még utasította is az iskola dolgozóit, hogy az iskola átvilágításakor semmisítsenek meg, illetve hamisítsanak meg korábban feljegyzett pénzügyi adatokat. A nővér bűnösnek vallotta magát; ha elítélik, akár negyven év letöltendő szabadságvesztést is kaphat.

Az Independent az ügyben kiadott közlemény alapján azt írja, hogy Kreuper nővér az iskolai megtakarításból költött „olyan kiadásokra, amikre nem volt felhatalmazása, közöttük jelentős összegeket fordított szerencsejátékra kaszinókban vagy hitelkártyákra.”

Forrás: St. James Catholic Church
Forrás: St. James Catholic Church

Margaret Kreuper, aki 18 éves kora óta apáca, már nagyon bánja a történteket, és természetesen együttműködik a hatóságokkal, illetve a Los Angeles-i illetékes, római katolikus egyházmegyével. Ügyvédje szerint mentális betegség befolyásolta a józan ítélőképességét, ezért követte el a sikkasztást is, de nagyon sajnálja, ha bárkinek is kárt okozott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!