Ciprusra is lehet menni magyar oltással, csak kicsit bonyolult a rendszer

2021. június 05. – 15:46

Másolás

Vágólapra másolva

Ciprusra is lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal és az oltások igazolásával – jelentette be Szijártó Péter külügyminiszter. A védettséget igazoló dokumentumokat előzetesen fel kell tölteni egy ciprusi online rendszerbe.

Vasárnaptól a beoltott magyar állampolgárok is szabadon utazhatnak Ciprusra, a megállapodás az összes Magyarországon használt vakcinára érvényes. Erről Szijjártó Péter külügyminiszter a közmédiában beszélt.

„Sikerült egy újabb tárgyalást lezárni, Ciprussal meg tudtunk állapodni az oltási igazolások kölcsönös elismeréséről, így azok a magyar és ciprusi állampolgárok, akik be vannak oltva, szabadon, vagyis teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a két ország között” – idézi az MTI a külgazdasági és külügyminisztert. Szijjártó emlékeztetett, hogy folyamatosan zajlanak a tárgyalások, amelyeknek az a célja, hogy a magyar emberek minél több országba elutazhassanak a védettségi igazolványukkal.

A gyakorlatban nem elég felmutatni mondjuk Larnacában vagy a limassoli reptéren a magyar védettségit. Azoknak a magyar állampolgároknak, akik Ciprusra szeretnének utazni, az utazásuk előtt legalább két nappal regisztrálniuk kell egy erre a célra létrehozott ciprusi online felületen, ott fel kell tölteniük a védettségi igazolványuk és az oltáskor kapott papíralapú igazolásnak is az adatait. Erről érkezik egy visszaigazolás, amit ki is kell nyomtatniuk, és ezzel tudnak beutazni Ciprusra. A külügyminiszter ígérete szerint az összes technikai tudnivalót közzéteszik a konzuli szolgálat honlapján is.

Miközben a ciprusi utazás ezzel így is könnyebbé válik, a magyar külügy így sem ajánlja az utazást, ahogy más országokba sem: „A világjárvány miatt nem javasolja a Külgazdasági és Külügyminisztérium az utazást, de előfordulhat, hogy az halaszthatatlan ügyben mégis szükségessé válik” – olvasható a konzuli szolgálat oldalán.