Az amerikai hírszerzés Dánia segítségével kémkedett európai politikusok, köztük Angela Merkel után

2021. május 31. – 10:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A dán titkosszolgálat segített az Egyesült Államoknak – pontosabban az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA) – európai politikusok, köztük Angela Merkel megfigyelésében, írja a BBC a dán közszolgálati média nyomán.

A cikk szerint az Egyesült Államok a két ország partnerségi megállapodása alapján kért 2012 és 2014 között információkat svéd, norvég, francia és német állami vezetőkről. Merkelen kívül Frank-Walter Steinmeier akkori német külügyminiszterről és Peer Steinbruck korábbi ellenzéki vezetőről is gyűjtöttek információkat, emelik ki a cikkben. Utóbbi groteszknek nevezte, hogy baráti hírszerző szolgálatok kémkednek vezető politikusok után.

Trine Bramsen dán védelmi miniszter a konkrét cikket nem kívánta kommentálni, de általánosságban elfogadhatatlannak nevezte közeli szövetségesek szisztematikus lehallgatását a Reutersnek nyilatkozva.

A német kancellári hivatal szintén nem kívánta kommentálni a kémkedést, de azt nyilatkozták, ők is csak akkor szereztek erről tudomást, amikor a dán újságírók megkeresték őket ezzel. Ahogy sem az amerikai sem a dán titkosszolgálat nem nyilatkozott. A svéd védelmi miniszter teljes kivizsgálásról beszélt, ahogy francia kollégája is, aki hozzátette, ha kiderül, hogy tényleg igazak az állítások, az komoly probléma.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!