A bajor miniszterelnök a Szputnyik vakcina EU-s engedélyeztetését sürgeti

2021. május 30. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

A legkisebb német kormánypárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke, Markus Söder a Bild am Sonntag című lapnak azt nyilatkozta: nem szabad megengedni, hogy „akadozzon az oltásmotor”.

Szerinte ehhez elsősorban a Szputnyik V EU-s engedélyezési eljárását kell felgyorsítani a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA).

„Nem szabad pusztán ideológiai okok miatt fecsérelni az időt”

– idézte az MTI Söder szavait.

A lap értesülése szerint az EMA legkorábban szeptemberben hozhat döntést a Szputnyik V-ről, mert nem kapta még meg a fejlesztőktől az eljáráshoz szükséges összes adatot. A bajor tartományi kormány 2,5 millió adag Szputnyik V oltóanyag megvásárlásáról kötött opciós szerződést. A vásárlás feltétele, hogy az orosz fél megszerezze az EMA-engedélyt.

Egy másik német lap, a Handelsblatt összeállítása szerint a gyártókapacitás korlátozottsága miatt a már véglegesített szállítási szerződések teljesítése is kihívás a Szputnyik V forgalmazójának. Argentína például a megrendelt 34 millió adagból 6,5 milliót, Mexikó 24 millió adagból 2,4 milliót kapott. A lap név nélkül nyilatkozó forrásai kiemelték, hogy a kapacitás a hazai, oroszországi lakosság beoltásához szükséges mennyiség előállítására sem elég.

Németországban egyelőre az AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Janssen-féle vakcinával igyekeznek elérni a koronavírussal szembeni közösségi immunitást. A szövetségi kormány legutóbbi adatai szerint péntekig 49 255 748 adagot adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 42,6 százaléka – 35 453 649 ember – kapott. Teljes oltással a lakosság 17,1 százaléka – 14 197 101 ember – rendelkezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!