Szijjártó: A magyar elnökség az Európa Tanácsban arról fog szólni, hogy ne legyen újabb hidegháború

2021. május 21. – 11:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter pénteken Hamburgban vette át Magyarországot képviselve az Európa Tanács elnökségét, a külügyminiszter erről a Facebookon is posztolt.

Magyarország 1990-es csatlakozása óta másodszor tölti be az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának elnöki tisztét.

Az Európa Tanács egy regionális, nemzetközi szervezet, amelynek Strasbourg a székhelye. 1949-ben jött létre laza, kormányközi együttműködésként, és szemben az Európai Tanáccsal és az Európai Unió Tanácsával, nem az Európai Unió intézménye. A kontinens legnagyobb nemzetközi szervezeteként most 47 tagja van, azaz Belaruszt és a Vatikánt kivéve minden európai állam a tagja – hazánk 1990 novemberében csatlakozott a szervezethez. Legfontosabb intézménye az Emberi Jogok Európai Bírósága, de a szervei közé tartozik a független alkotmányjogászokból álló Velencei Bizottság is.

Szijjártó Hamburgban arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban a kelet–nyugat kapcsolat egyre inkább konfliktusossá vált, ezért világossá kell tenni, hogy „nem akarunk új hidegháborút.”

A külügyminiszter szerint az Európa Tanács a kelet–nyugat párbeszéd egyik legjobb platformja, a magyar elnökség fél éve pedig arról fog szólni, hogy kelet és nyugat között „a párbeszéd visszatérjen a kölcsönös tisztelet és bizalom talajára”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!