Elmozdult kockakövek jelezték a mélyben ásó bankrablók útját

2021. május 19. – 10:42

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Valószínűleg bankrablási kísérletet akadályoztak meg német útépítők, amikor ráakadtak egy alagútra, amely egy pénzintézet épületéhez vezetett az északnyugat-németországi Spenge városában, írja az MTI.

Az útépítőket azért hívták ki, hogy kijavítsák egy parkolóba vezető behajtó egyenetlen kockaköveit. A parkoló tulajdonosai már pénteken észlelték, hogy néhány kockakő elmozdult a helyéről, majd napról napra egyre több ilyet vettek észre.

A rendőrök a feltáráskor egy hét-nyolc méter hosszú és egy méter széles alagútra bukkantak, amelyet véleményük szerint már jó ideje ástak, de még nem érte el a bank falainak föld alatti részét. Az alagút egy áramtermelő vállalathoz tartozó épülettől indult, az épület zárjait kicserélhették az alagút építői, hogy távol tartsák a személyzetet.

„Ilyet csak a tévében látni”

– mondta Volker Stein, a Volksbank munkatársa. Megjegyezte, hogy bár a pénzintézetben szigorúak a biztonsági intézkedések, a betörők szomorúan vették volna észre, hogy nem tartanak nagy összeget a széfben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!