Embervadászat Belgiumban: agresszív szélsőségesként tartották számon azt a tisztet a katonaságnál, aki megfenyegette a fővirológust
2021. május 19. – 09:51
frissítve
Egy állig felfegyverzett, 46 éves hivatásos katonát keres a belga rendőrség órák óta, aki korábban megfenyegette Marc Van Ranstot, Belgium vezető virológusát, írja a Brussels Times. Van Ranstot és családja a fenyegetés óta biztonságban van, a fenyegetőt, Jürgen Conings tizedest azonban még keresik.
A hatóságok gyanúja szerint a szélsőjobboldali nézeteket valló férfi rakétavetővel, gépfegyverrel és pisztollyal is felszerelkezett, a fegyvereket a munkahelyéről, a katonaságtól szerezhette. A menekülő férfi autójára egy erdő szélén, Dilsen-Stokkemben akadtak rá, az illetékes ügyészség szóvivője szerint csak a legveszélyesebb fegyvereket találták meg az autóban. A férfit terrorizmus gyanúja miatt keresik.
Az embervadászat az ország északkeleti részén fekvő Leopoldsburg környékén kezdődött, később az egész tartományra kiterjesztették az akciót. Azt sem lehet kizárni, hogy átjutott Hollandiába.
A De Morgen című lap szerint a férfi búcsúlevelet hagyott hátra, amiben azt írta, hogy „csatlakozik az ellenálláshoz, de nem valószínű, hogy ezt túléli”.
Holland hírforrások úgy tudják, hogy a 46 éves gyanúsított szerepel a „potenciálisan veszélyes szélsőjobboldaliak” névsorában, az úgynevezett OCAD-listán. A Facebook-profilján náci szimbólumokat találtak, köztük az SS jelvényét, és korábban ismert volt migrációellenes nézeteiről is.
A Brussels Times azt írja, a fentiek fényében felvetődik a kérdés, hogy miként szolgálhatott a katonaságnál Conings úgy, hogy fegyverekhez is hozzáférhetett. Különösen, hogy 2021 márciusában arról érkeztek hírek, hogy a katonaság felderítő egysége, az SGRS mintegy 30 katonát tart szoros megfigyelés alatt szélsőjobboldali nézetei miatt. Akkor a honvédelmi miniszter szóvivője minimálisnak nevezte a fenyegetést.
A De Morgen infomrációi szeirnt Conings a potenciálisan agresszív szélsőségesek közé is felkerült mint olyan, akinek szándékában áll az erőszakos cselekedet, de még nem tett konkrét lépéseket ebbe az irányba. A katonaság szóvivője szerint „ezen a listán szerepelni nem feltétlenül jelent drámát”, ahogyan az, hogy valaki egy adott szervezethez tartozik vagy valamely meggyőződéssel bír, nem büntetendő már eleve. Ugyanakkor ha valaki ilyen nézeteket képvisel, és ennek hangot is ad, illetve bűncselekményeket követ el ebben a szellemben, akkor vállalnia kell ennek a következményeit egy katonai- vagy egy büntetőeljárás keretében.
A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.