Olaszországban és Franciaországban is enyhítenek a korlátozásokon

2021. május 17. – 21:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Rövidítik az éjszakai kijárási tilalom időtartamát Olaszországban, június 21-től pedig teljesen el is törlik. Emellett több tartományban csak a maszkhasználat marad kötelező – írta meg az MTI az olasz miniszterelnöki hivatal bejelentésének alapján.

Az októberben bevezetett, este tíz órától reggel ötig tartó kijárási tilalom kezdetét 23 órára tolják ki, június 7-től már csak éjféltől lép életbe, majd június 21-től teljesen eltörlik. Egyes régiókban már korábban megszűnik a kijárási tilalom, sőt, kizárólag a szájmaszkviselet és a biztonsági távolság betartása marad érvényben.

A tervek szerint a bevásárlóközpontok, piacok most hétvégétől nyithatnak. Június elsejétől a vendéglátás zárt térben is újraindulhat, illetve kinyitják a stadionokat, de csak a férőhelyek negyedét lehet elfoglalni, és maximum ezer főt lehet befogadni.

Június közepétől engedélyezik az esküvők, keresztelők és más családi tömegrendezvények megtartását is, de a résztvevőknek legalább egy oltást igazolniuk kell. A hivatalos adatok szerint eddig 27,4 millió olasz kapott oltást, közülük 8,6 millióan második dózist is.

Hétfőn megnyitották a határokat a turisták előtt is. Az Európai Unió tagállamaiból, az Egyesült Királyságból és Izraelből érkezők esetében eltörölték a karanténkötelezettséget, amennyiben a belépő turista felmutatja az érkezés előtti 48 órában végzett negatív teszteredményt. Felmérések szerint a nyáron 39 millió külföldi látogatót várnak Olaszországba.

Franciaország is enyhít

A franciáknál is enyhítenek a járványügyi korlátozásokon: megnyílnak a teraszok, és kitolják a kijárási tilalom életbe lépését este 7 óráról 9 órára.

Az október 30. óta zárva tartó mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak, állatparkok, valamint a nem csak alapvető cikkeket árusító üzletek 35 százalékos kihasználtsággal kinyithatnak. A vendéglátóhelyek a teraszaikat egyelőre 50 százalékos kihasználtsággal működtethetik, egy asztalnál maximum hatan foglalhatnak helyet.

Adatvédelmi okok miatt és a diszkrimináció elkerülése érdekében a védettséget igazoló dokumentumok nem lesznek mindennapos használatban, helyette a létszámellenőrzéssel védekeznek. Az oltási igazolás vagy negatív PCR-teszt bemutatása csak ezer főnél nagyobb rendezvényeknél lesz kötelező, amelyek június 30. után engedélyezettek.

Eddig több mint 20 millióan, a franciák 30 százaléka, a felnőtt lakosság 37 százaléka kapta meg az első vakcinaadagot, míg a teljes lakosság 13,5 százaléka, a felnőttek 16,5 százaléka kapta meg mindkét dózist.

Clément Beaune, Európa-ügyi államtitkár a hétvégén bejelentette, hogy a turizmus fellendítésének érdekében a PCR-teszt a turistáknak is ingyenes lesz mindenhol az országban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!