Kokainozó, maszk nélkül balhézó utas miatt kellett kényszerleszállást végrehajtania egy gépnek Amerikában

2021. május 17. – 17:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem vette fel a maszkját, kokainozott, és szexuálisan zaklatta egy férfi az utastársát, aki miatt végül kényszerleszállást kellett végrehajtania egy San Francisco felé tartó JetBlue gépnek – szúrta ki a 24.hu a helyi sajtó híreit.

A repülő New Yorkból tartott San Francisco felé, de Minneapolisban szállt le végül.

Az út azzal kezdődött, hogy az illető tapogatni kezdte a nőt, aki mellette ült. A légiutas-kísérők elültették az asszonyt, miközben állandóan figyelmeztették a zaklatót, hogy viselje a maszkját. A férfi a többi, környezetében lévő utassal is veszekedett, akiket fenyegető mozdulatokkal próbált idegesíteni.

Mindeközben feltűnt az is, hogy a problémás utas fehér port szippantott fel, a légikísérőket pedig szidalmazta és fenyegette. Amíg a mosdóban volt, az egyik stewardess begyűjtött az ülésénél lévő szeméttel együtt egy fehér port tartalmazó zacskót is.

Mivel az összes légiutas-kísérő és a közelben ülő utasok is kellemetlenül és fenyegetve érezték magukat, a pilóta úgy döntött, hogy kényszerleszállást hajtanak végre, és leszállítják a balhés férfit a fedélzetről.

A pilóta elmagyarázta a helyzetet az utasoknak, akik kuncogva fogadták a kokainozó fickó hírét, és megtapsolták a pilótát az intézkedésért. A kellemetlen utast a KTSP szerint az FBI várta a kifutópályán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!