Négy küldöttség karanténba kényszerült az Eurovíziós Dalfesztivál megnyitója helyett

2021. május 17. – 13:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Többször eltolták már az idei Eurovíziós dalfesztivál időpontját, vasárnap azonban Rotterdamban megtartották a megnyitót. A résztvevő országok közül négy nem lehetett ott a ceremónián: Izland, Lengyelország, Románia és Málta. A résztvevő országok hagyományosan türkizkék szőnyegen vonulnak be.

A négy hiányzó ország küldöttsége ugyanabban a szállodában lakik, és valakiről kiderült az izlandi küldöttségből, hogy koronavírusos, ezért elővigyázatosságból mindenkinek karanténba kellett vonulnia, és csak újabb tesztek után hagyhatják el a hotelt. A holland szervezők előre bebiztosították magukat arra az esetre, ha egy fellépő lenne fertőzött, akkor felvételről fogják lejátszani a dalát.

Magyarország idén sem vesz részt a versenyen, a döntőt szombat este rendezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!