Letartóztatták a teslást, mert bekapcsolt önvezetővel utazott, miközben a hátsó ülésen héderezett

2021. május 13. – 10:19

Másolás

Vágólapra másolva

Számos telefonhívás futott be az amerikai rendőrségre nemrég azzal, hogy sofőr nélkül közlekedik egy Tesla Model 3 Kalifornia északi részén, az Interstate 80-on. Az önvezető funkcióval rendelkező járművet egy motoros rendőr is kiszúrta, majd az ablakon benézve megállapította, hogy a vezető ülésben senki sem ül – ellenben a hátsó ülésben igen. Felszólította ugyan az utast, hogy álljon meg, ám az előbb még előremászott, csak utána állította le a járművet – írja a Sky News.

A 25 éves Param Sharmát a történtek miatt letartóztatták, különösen, hogy már április végén is megállították emiatt. A férfi az Associateds Pressnek azt mondta, ő nem csinált semmi rosszat, és a jövőben is pont ugyanígy fog utazni az autójával, mert „ezeket úgy tervezték, hogy a hátsó ülésen utazzanak benne.”

„Nagyobb biztonságban érzem magam hátul, az önvezető módban, mint a vezetőülésben, és úgy, hogy én vezetnék. Jobban megbízom az Autopilotban, mint bárkiben az úton” – magyarázta.

Sharma szerint a Model 3 tökéletesen képes vezetni magát, nem is érti, miért kellett emiatt egy éjszakát börtönben töltenie. Elmondta azt is, hogy még 2018-ban kezdte önvezető módban használni a Teslát úgy, hogy közben a hátsó ülésen utazott, és mostanra már több mitn 40 000 mérföldet (kb. 64 ezer kilométert) tett meg így. Instagram-videója alapján az autóját is lefoglalták, de már szerzett egy másikat.

A Tesla oldalán egyébként azt írják, az Autopilot és teljes önvezető mód mellett is ott kell ülni a vezetőülésben, és fogni a kormányt, illetve folyamatosan figyelni, hogy egy esetleges rendszerhiba vagy váratlan esemény során a sofőr be tudjon avatkozni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!