Kamu rendőri akciókban lopott pénzt saját szakállára bűnözőktől egy londoni rendőr

2021. május 12. – 23:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az európai rendőrök egyik nagy teljesítménye volt tavaly, hogy sikerült betörniük a különféle bűnözők által használt EncroChat nevű mobiltelefonos rendszerbe (erről kicsit később), aminek köszönhetően több mint ezer letartóztatás történt meg csak tavaly. A tavaly letartóztatott személyek között volt Kashif Mahmood is, a londoni rendőrség egyik munkatársa, aki egészen szokatlan, filmekbe illő bűncselekmény-sorozatban vett részt – írja a Guardian.

Mahmood viszonylag fényűző életet finanszírozott magának abból, hogy besegített egy helyi bűnbandának. A módszer az volt, hogy a bűndanda riválisaira csapott le kamu rendőrségi akciók keretében, hogy aztán a kamu akció során lefoglalt valódi pénzt szépen szétosszák egymás között.

Az egész szervezetet egy ember irányította Dubajból. A bűnbanda fülest adott Mahmoodnak arról, hogy melyik rivális szervezet mikor és hol készül nagyobb mennyiségű pénzt mozgatni, majd a rendőr uniformisába bújt Mahmood megjelent a helyszínen akciózni a bűnbanda tagjaival. A riválisok pedig azt hitték, hogy egy teljesen valós rendőrségi akció keretében ütöttek rajtuk. Azt nem tudni pontosan, hogy a társaság mennyi pénzt gyűjtött így össze, és mennyi akciójuk volt. Az biztos, hogy egy alkalommal elloptak 850 ezer fontot (kb. 350 millió forint), és ezen kívül volt még legalább négy alkalom, amikor jelentős mennyiségű készpénzt próbáltak megszerezni.

De nemcsak a bandatagok hozták a füleseket, Mahmood a saját szakállára rendőri munkát is végzett, arra utaló nyomokat is találtak a lebukása után, hogy a rendőrségi adatbázisban is kutakodott annak érdekében, hogy kifosztható bűnözőket találjon.

Azt sem tudni, hogy pontosan mennyit keresett a kamu akciókkal, az biztos, hogy amikor letartóztatták, akkor egy hozzá köthető bankszámlán találtak 35 ezer fontot (kb. 14 millió forint), és volt több Rolex órája is.

Mahmood pere a héten fejeződött be, bűnösnek vallotta magát, az ítélethirdetést várja. Az őt foglalkoztató bűnbanda három tagja szintén bűnösnek vallotta magát. A banda fő profilja egyébként drogkereskedelem volt.

Az egész ügy azután került a rendőrség látókörébe, hogy tavaly sikerült feltörni az EncroChat nevű rendszert, ami egy kifejezetten európai bűnözők által használt titkosított rendszer volt, és a felszámolása előtt több mint 60 ezer felhasználóval rendelkezett.

Az EncroChat több volt, mint egy sima csetprogram, valójában egy komplex szolgáltatást jelöl a név. Az egész alapja egy titkosított üzenetküldő alkalmazás, de létezett szintén titkosított csatornákon keresztül működő telefon funkció is, ahogy járt hozzá titkosított jegyzetfüzet is. A gyakorlatilag bűnözőknek kifejlesztett eszköz egy Android alapú operációs rendszert futtatott, és járt hozzá kifejezetten bűnözőkre optimalizált eszköz is. Jellemzően Samsung, Blackberry és BQ telefonokat alakították egy, a bűnözők igényeire, ami nagyjából annyit jelentett, hogy ezekben a készülékekben a GPS-t, a kamerát és a mikrofont kiiktatták.

Az ilyen eszközök kétféleképpen tudtak bekapcsolni. Ha valaki csak simán bekapcsolta őket, akkor egy teljesen hagyományos Android felülettel találkozott, ha viszont úgy kapcsolta be az eszközt, hogy a bekapcsológomb mellett nyomta a hangerőt is, akkor eljutott a titkosított alkalmazásokat kínáló felületre. Járt az egészhez egy pánik funkció is, ami azt jelentette, hogy egy megfelelő számsor megadása után a telefon törölt magáról minden adatot.

A készülékek nagyjából ezer euróba kerültek, egy féléves előfizetés az EncroChat szolgáltatásaira pedig további 1500 euróba került. A titkosítás franciaországi szervereken keresztül zajlott, a SIM-kártyákat pedig egy holland szolgáltatótól vásárolták.

A cég 2015 végén jelent meg a piacon, és már 2017-ben felkeltette a francia, szervezett bűnözéssel foglalkozó rendőrök figyelmét. Viszont sokáig nem tudták feltörni a rendszert, aztán 2019-ben kapott a nyomozás egy EU-támogatást, ekkor felgyorsultak az események, sikerült egy kártevő szoftvert bejuttatni az EncroChat rendszerébe, így sikerült hozzáférni a titkosított tartalmakhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!