Egy helyi aktivista szerint megölhettek egy magyar férfit Jemenben

2021. május 10. – 13:58

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Áprilisban a dél-jemeni milícia tagjai elraboltak egy magyar férfit Jemenben, majd váltságdíjat követeltek érte, ám mivel azt nem kapták meg, halálra kínozták – közölte az Orientalista blog a Yemen Akbhar oldalra hivatkozva, ami pedig egy helyi jemeni aktivista alapján közölte a hírt.

Adel al-Huszeini, az aktivista a Twitteren azt állította más, szabadult rabok információira hivatkozva, hogy a muszlim hitre áttért 43 éves magyar férfit az ország déli részén lévő Ádenben fogták el a Dél-jemeni Átmeneti Tanács milíciái, majd hiába kényszerítették, hogy kérjen az elengedéséért váltságdíjat, a férfi ezt megtagadta, ezért végeztek vele egy hónappal ezelőtt.

Al-Huszeini azt is állította, hogy a férfit Kimo néven ismerték, mielőtt áttért volna a muszlim hitre, és felvette a AbdulKarim Fares nevet. Az Orientalista úgy tudja, az elhunyt Koltai György lehet, aki korábban a Parázsló Hamvak zenekar tagja volt. 2006 után tért át a muszlim hitre, majd tanulni utazott Jemenbe, ahol később meg is szerezte a jemeni állampolgárságot, és a polgárháború előtt Ali Száleh kormányának dolgozott turisztikai szakemberként. Később a húszik börtönbe zárták három évre, mert visszautasította, hogy nekik dolgozzon. 2018-as szabadulása után állítólag Magyarországra utazott, aztán visszatért Jemenbe.

A történtekről al-Huszeini állítólag értesítette a jemeni külügyminisztériumot, Magyarország jemeni nagykövetségét és az ENSZ szakértőit. Megkeresésünkre a magyarországi jemeni nagykövetség közölte, hogy sajnálattal értesültek a hírtől a médiából, ám az ügyről nincs információjuk. Annyi biztos, hogy „a jemeni nagykövetség nem adott ki neki beutazási vízumot Jemenbe”.

Kerestük az ügyben a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, illetve a rijádi magyar nagykövetséget is, mely Bahreint és Jement is koordinálja, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a kormányellenes síita húszik és a nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A lázadók ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat támogató arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével. A polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, gyerekek is, és milliók váltak földönfutóvá.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!