Meghalt Yosef Kleinman, aki az Eichmann-per legfiatalabb tanúja volt

2021. május 5. – 15:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

91 éves korában meghalt a holokauszttúlélő Yosef Kleinman, aki az Adolf Eichmann náci vezető tárgyalásán tanúskodók közül a legfiatalabb volt – írja a Times of Israel.

Kleinman Magyarországon született 1930-ban, 14 éves korában Budapestről deportálták Auschwitzba. 31 éves korában a Eichmann-per 110 tanúja között ő volt a legfiatalabb túlélő. A perben elhangzott tanúságtétele szerint amikor Josef Mengele magasság szerint csoportosította a fiatal fiúkat, egyből tudta, hogy akit nem talál elég magasnak, azt meg fogják ölni. Ezért a bátyja segítségével, a cipőjébe tett kövekkel érte el azt, hogy a kényszermunkára kiválogatottak közé állhasson. Később a testvérével együtt átkerült a dachaui altáborba.

A munkatáborok felszabadítása után a bátyjával együtt megmenekült, és előbb Ciprusra, majd Atlitba került, végül 1947-ben érkezett meg a mai Izrael területére. A szüleit azonban soha többé nem látta. Szolgált az izraeli hadseregben, később pedig a testvérével együtt asztalosüzletet nyitottak.

Jeruzsálemben élt, megnősült, a felesége, Chaya is túlélő volt. Három gyermeke, 16 unokája és 4 dédunokája élt 2019-ben. Keddi haláláról az Izraeli közmédia számolt be, de a halál okát egyelőre nem közölték.

Joseph Kleinman 2016-ban – Fotó: GALI TIBBON / AFP
Joseph Kleinman 2016-ban – Fotó: GALI TIBBON / AFP
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!