India csak online vesz részt a G7-találkozón, két delegáltjuk tesztje pozitív lett

2021. május 5. – 11:51

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár nem tagja a G7-es országoknak, két év után ismét meghívták Indiát is, hogy vegyen részt a személyes részvétellel tervezett júniusi, nagy, cornwalli csúcsot megelőző G7-találkozón az Egyesült Királyságban, és ez így is lesz – ám a delegáció csak online, a karanténból lehet ott az e heti találkozón, mivel közülük két főnek pozitív lett a koronavírustesztje – értesült a Sky News.

Úgy tudják, a két indiai delegált tesztje kedden lett pozitív, kötelezően tesztelte őket a brit egészségügy. A küldöttség tagjai közül az indiai külügyminiszter, Subrahmanyam Jaishankar kedden találkozott Priti Patel brit belügyminiszterrel, ám utóbbi a hírek ellenére sem izolálja magát, az indiai külügyminiszter koronavírustesztje ugyanis negatív lett.

Jaishankar szerdán reggel a Twitteren azt írta, hogy elővigyázatosságból inkább ő is online vesz részt a megbeszélésein, és így tesz a szerdai G7-találkozóval is. Jaishankar egyébként hétfőn az amerikai külügyminiszterrel, Antony Blinkennel is találkozott.

Az e heti G7-találkozóra nagyon szigorú szabályokat írtak elő távolságtartásra és maszkviselésre, a résztvevőknek például naponta kell teszteltetniük magukat.

Már a fertőzöttek csaknem fele Indiából került ki

Indiában súlyos a koronavírus-helyzet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tájékoztatása szerint már a koronavírus fertőzöttjeinek 46 százaléka, továbbá minden negyedik halálos áldozat Indiából került ki a múlt héten. Az MTI beszámolója alapján a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a múlt héten 5,7 millió új fertőzést jelentettek világszerte, 2,6 milliót Indiából. A Covid–19-ben a múlt héten elhunytak száma világszerte több mint 93 ezer volt, köztük 23 231-et Indiában regisztráltak.


A WHO szakértői ezenkívül felhívták a figyelmet arra is, hogy a jelek szerint Indiából a fertőzés átterjedt a szomszédos országokra is: Nepálban a múlt héten igazolt 31 088 fertőzéshez képest 173 százalékos növekedést jelentettek, és súlyosbodott a járvány Srí Lankán is. Mindeközben Indiában ismét rekordot döntött az új típusú koronavírus okozta Covid–19 halálos áldozatainak száma az elmúlt 24 órában: az egészségügyi minisztérium szerdai bejelentése szerint 3780-an haltak bele a betegségbe, valamint 382 315 új fertőzöttet regisztráltak. A világ népességének 18 százalékát kitevő óriási országban továbbra sem csökkennek az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terhek: bár több ország, köztük az Egyesült Államok, Németország, valamint Kína is segítséget küldött, a kórházak továbbra is oxigén- és ágyhiányára panaszkodnak. Helyszíni beszámolók szerint még mindig sokan halnak meg mentőautókban vagy kórházak előtti parkolókban, üres ágyra és felszabaduló oxigénpalackra várva.

Narendra Modi miniszterelnök kormányát több bírálat is érte azért, hogy a járvány ellenére zsúfolt tömegrendezvényeket tartott a helyhatósági választások miatt, és engedélyezte vallási ünnepségek megtartását is, akár több millió részt vevővel. Sokan úgy vélik, mivel az ország viszonylag jól vészelte át a járvány első hullámát, az ezt követően kialakult hamis biztonságérzet is hozzájárult a második hullám rendkívüli erejéhez. Bár az ellenzék országos lezárásokat követel, a kormány gazdasági visszaeséstől tartva egyelőre nem tett ilyen jellegű lépéseket. Több indiai állam saját hatáskörben rendelt el járványügyi korlátozásokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!