Megtalálták egy vallási csoport vezetőjének mumifikálódott maradványait egy coloradói vidéki házban, az ügyben hét embert letartóztattak – írja a CNN.
Múlt szerdán tartottak házkutatást egy Denvertől nagyjából 300 kilométerre délre található, Moffat nevű településen, miután egy ott lakó férfi bejelentette: egy nő holtteste van a házában – közölte a Saguache megyei seriffhivatal.
A kiérkező rendőrök szerint az elhunyt nő szemei hiányoztak, mikor megtalálták a holttestet, és úgy tűnt, hogy a mumifikálódott maradványok környezetét egyfajta szentélyként alakították ki.
A rendőrséget értesítő férfi valószínűleg tagja a Love Has Won (magyarul nagyjából: „a szeretet győzedelmeskedett”) nevű vallási mozgalomnak. Ő azt mondta, hogy a halott nő nem más, mint „Lia Carlson”, a vallási csoport „Anyaisten”-nek hívott vezetője. Azt állította emellett, hogy hét ember autóval vitte el Carlson maradványait Kaliforniából az ő coloradói otthonába, és szállást kértek tőle. Mikor felfedezte a holttestet, értesíteni próbálta a rendőrséget, de a holttestet szállító emberek ekkor már nem engedték ki a házából.
A híradások szerint a Love Has Won mozgalom vezetőjét Amy Carlsonnak hívják.
A nő legalább négy hete halott volt, mikor a rendőrök rátaláltak, a személyazonosság ellenőrzése érdekében Carlson fogászati leleteit már bekérték a hatóságok – nyilatkozta a CNN-nek Tom Perrin, a Saguache megyei halottkém.
Az ügyben hét személyt tartóztattak le, őket holttesttel való visszaéléssel és gyermekbántalmazással is megvádolták, mivel a letartóztatáskor két kiskorút is találtak a maradványok mellett.
„Nem tudom mire vélni a helyzetet, még soha nem láttam olyat, hogy emberek egy csoportját ennyire hidegen hagyta volna, hogy egy holttest van az egyik szobában”
– mondta Steve Hansen, a Saguache megyei seriffhivatal tizedese. Az egyelőre nem világos, hogyan halt meg a nő. A hét letartóztatottat jelenleg a Rio Grande megyei börtönben tartják fogva, de egyiküket sem vádolják a halálához kapcsolódó bűncselekménnyel. A rendőrséget értesítő férfit pedig egyáltalán nem vádolják semmivel.
A hatóságok szerint a Love Has Wonnak a világ minden tájáról vannak követői, ugyanis aktívan közvetítették az „Anyaisten” tanait online. A csoportot sokan szektának tartják, és manipulációval, agymosással, visszaélésekkel, valamint lopással is vádolták már. Az amerikai sajtó eddig hiába próbálta elérni a vallási mozgalmat, a Facebook-oldaluk és a weblapjuk pedig elérhetetlenné vált. Amy Carlson ellentmondásos szerepéről és az általa vezetett csoportról a Vice márciusban készített videót.