Metró alatt omlott le egy felüljáró Mexikóban, legalább 23-an meghaltak, köztük gyerekek is

2021. május 4. – 08:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés 2021.05.04. 13:27-kor:

A halálos áldozatok száma tovább emelkedett: kedd dél körül már 23 áldozatról írt a Reuters, 65 sebesültet ápoltak kórházban addigra.

Frissítés 2021.05.04. 09:21-kor:

Az áldozatok száma 15-ről 20-ra emelkedett kedd délelőttre, az áldozatok között gyerekek is vannak. Kórházba 49 sérültet kellett szállítani – közölte a Reuters.

Korábban írtuk:

Legalább tizenöten meghaltak és hetvenen megsérültek hétfőn éjszaka, amikor egy közlekedő metró alatt leomlott egy felüljáró Mexikó fővárosában este tíz óra után – közölte a város polgármestere, Claudia Sheinbaum a Twitteren, míg más hatóságok 13-ra teszik a halálos áldozatok számát. A 12-es metróvonalat még 2008 és 2012 között építették, ekkor Marcelo Erbard volt a város polgármestere. A tragédia hírére ő is reagált – írja a Reuters. A Twitteren azt írta:

„Az, ami ma történt a metróval, egy borzalmas tragédia. Együttérzésem az áldozatok hozzátartozóinak.”

A mexikóvárosi metróhálózattal naponta több mint négymillióan utaznak, ez a második legnagyobb Amerikában, a New York-i után.

Fotó: Luis Cortes / Reuters
Fotó: Luis Cortes / Reuters

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!