Dél-Afrika szerint le kell állítani az oroszlánok háziasítását, ezért betiltanák a fogságban tenyésztést

2021. május 3. – 07:57

frissítve

Dél-Afrika szerint le kell állítani az oroszlánok háziasítását, ezért betiltanák a fogságban tenyésztést
Oroszlánok a dél-afrikai Londolozi Vadrezervátum itatójánál – Fotó: Mint Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Dél-Afrikában azt tervezik, hogy betiltják a vadászati célú oroszlántenyésztést. Ezenkívül a BBC szerint azt is célul tűzték ki, hogy ne tenyésszék csupán azért a vadállatokat, hogy a turistáknak legyen mit simogatniuk az oroszlánsimogatókban.

A tiltást egy kétévéves tanulmány alapozta meg, amely azt vizsgálta, hogyan tenyésztik fogságban az oroszlánokat. A kutatás arra jutott, hogy ez a gyakorlat veszélyezteti a természetvédelmi erőfeszítéseket, és árt a vadállatoknak. A dél-afrikai környezetvédelmi miniszter, Barbara Creecy szerint a jelentés tanulsága egyértelműen az, hogy abba kell hagyni az oroszlánok háziasítását (azaz fogságban tartását és tenyésztését), sőt vissza kellene fordítani ezt a tendenciát.

A környezetvédelmi miniszter ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a vadon tenyésztett oroszlánok vadászata jövedelmező turisztikai bevételforrás, ez a jövőben is folytatódhat.

Becslések szerint nagyjából 8000 oroszlán élhet fogságban, míg a vadon élő oroszlánok számát 3500-ra teszik. A fogságban tenyésztést támogatók szerint ez a gyakorlat segítheti a vadállatokat, de a kritikusai kegyetlennek és kizsákmányolónak tartják.

Az oroszlántenyésztésen és -tartáson kívül a jelentés foglalkozott a leopárdokra, az elefántokra és az orrszarvúakra vonatkozó jogi szabályozás felülvizsgálatával is. Az orrszarvúszarv- és az elefántcsontkészletekről ugyanakkor Dél-Afrika egyelőre nem hozott döntést, előbb tárgyalnának a környező országokkal a kérdésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!