Hajnal ötig kísérték haza a lányokat a Cardiffi Egyetem focistái, hogy a nők biztonságban érezhessék magukat
2021. április 27. – 15:02
frissítve
Harminc diáklányt kísért haza Walesben 21 cardiffi egyetemista április 24-én éjjel este 9 és másnap hajnali öt óra között, miután a közösségi médiában az az álhír terjedt el, hogy aznap van a „nemzeti nemi erőszak napja”, és aznap legális a nemi erőszak. Noha a hírt azóta már természetesen mindenhol cáfolták, és az egyetem vezetése a rendőrséget is értesítette, akik már keresik az álhír terjesztőjét, többen aggódtak amiatt, hogy bántódásuk eshet, ráadásul az egyetem külön fel is hívta a figyelmet az álhír terjedésére.
Ezért ajánlotta fel a 22 éves, a Cardiffi Egyetemre és annak focicsapatába is járó Ben Marett, hogy hazakíséri volt barátnőjét aznap éjszaka, majd később húsz társát is bevonta a testőrszolgálatba.
„Tudtam, hogy a volt barátnőm egy buliba hivatalos szombaton. Írtam neki egy üzenetet azzal, hogy »boldogan elkísérlek és akár haza is, bármikor«” – idézte a Ladbible.com a 22 éves fiatalt, aki ezután kereste fel a focicsapat másik húsz tagját, hogy van-e kedvük segíteni. Volt.
A hazakísért diáklányok később üzenetekben is megköszönték nekik a segítséget, volt, aki azt írta: édesanyja örömkönnyekben tört ki, amikor megtudta, lánya milyen biztonságos körülmények között jutott haza.