A tervezett 400 helyett végül 4100 hordónyi radioaktív hulladékot szállítanak át az országon

2021. április 26. – 11:52

Másolás

Vágólapra másolva

Kis- és közepes intenzitású radioaktív hulladékot szállítanak át Püspökszilágyról Bátaapátiba, hogy végleges elhelyezést biztosítsanak nekik. Tavaly decemberben még csak 400-500 hordónyi hulladékról beszélt a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló fióktelep-vezetője, a Baranya Megyei Kormányhivatal engedélye szerint most 4100 darab 200 literes hordóról van már szó, írja az Átlátszó.

A 4100 hordó összesen 820 köbméter szemetet tesz ki.

A Püspökszilágy és Kisnémedi közé épült Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló a mai napig üzemel, feladata a nem atomerőművi hulladékok kezelése. Kültéri tárolóiban véglegesen 5040 köbméter radioaktív hulladék fér el, az átmeneti tárolókban pedig mintegy 300. Ahogy azt a lap írja, a tárolókkal kapcsolatban már 2 éve felmerült, hogy vajon 30-40 éve megfelelően dokumentálták-e a bennük lévő hulladékot: mibe csomagolták azokat, illetve tényleg az lehet-e a tárolókban, ami a dokumentumok szerint benne van. Az is kiderült, hogy a 1970-80-as években hosszú felezési idejű izotópokat és radioaktív sugárforrásokat is elhelyeztek a tárolómedencékben.

Az RHK a lakosság védelmében (hogy az emberek ne érintkezzenek a sugárzással) 2017 óta három szakaszban teszi biztonságosabbá a tárolót, ennek második része a hulladék kitermelése és kezelése. Ezzel együtt az is, hogy a püspökszilágyi létesítményből nagy mennyiségű radioaktív hulladékot visznek át Bátaapátiba, az itt található Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóba.

Az NRHT I-K1 jelű kamrája vasbeton konténerekkel – Fotó: RHK
Az NRHT I-K1 jelű kamrája vasbeton konténerekkel – Fotó: RHK

Bátaapátiba a püspökszilágyi tároló medencékből visszatermelt és átmeneti tárolókban tárolt radioaktív hulladékok egy részét vinnék át. Dr. Radó Krisztián, az NRHT megbízott fióktelep-vezetője tavaly decemberben ezt a mennyiséget nevezte kb. 400-500 hordónak.

Az OAH és az RHK válaszából derült ki a Baranya Megyei Kormányhivatal által kiadott környezetvédelmi engedélyen keresztül, hogy a korábban állított adatoknak sokszorosára, 4100 hordó szállítására kaptak engedélyt. Ez a kormányhivatal szerint évente nagyjából 95 szállítási alkalmat jelentene, azaz heti szinten 1-2 szállítást. Arra egyelőre nincs válasz, hogyan nőtt az eredeti tervhez képest közel tízszeresére a hulladék mennyisége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!