Veszélyben lehetnek a világ legnagyobb banánexportőrei

2021. április 23. – 14:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Komoly problémák jöhetnek a banánkereskedelemben, miután a világ egyik legnagyobb banánexportőrének környékén elterjedt a Fusarium TR4 gomba, ami kipusztítja a növényt – írta meg a Bloomberg.

Ecuador, a világ legnagyobb banántermesztője fokozott készültségben van, miután a szomszédos Peruban javában pusztít a Fusarium gomba. Ecuador Peru és Kolumbia között fekszik, mindkét szomszédos országban küzdenek a kártevő gombával. Ecuador ültetvényei kevesebb mint 300 kilométerre vannak Peru északi régiójától.

Xavier Lazo agrárminiszter elmondta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne jöjjön át a szomszédból a gomba, már csak azért is, mert a 2 milliós lakosságú Ecuador 17 százaléka a banániparból él. Lazo maga is foglalkozik banántermesztéssel.

A dolog problémája abban rejlik, hogy az általunk ismert banánt sok év nemesítésével tették azzá ami, ezt megelőzően a banán egy kicsi, zöld, magokkal teli, kellemetlen ízű gyümölcs volt. A nemesített banán gyakorlatilag steril, és saját magát „klónozva” szaporodik, ami a nagyüzemi termesztés szempontjából áldásos, a betegségekkel szemben való ellenállást azonban nagyon megnehezíti.

A Fusarium gombával szemben gyakorlatilag tehetetlen a banán, mivel a gomba a földben támadja meg a gyökereket, elzárva a növényt a tápanyagoktól. A Fusarium ráadásul 40 évig is ott rejtőzhet a talajban, tehát az ültetvények újratelepítése is rendkívül nehéz. A gomba az 50-es években már kipusztította a korábban elterjedt Grand Michel banánfajtát, most a Cavendish került veszélybe. A dolog megoldása az lehetne, ha egy, a gombának ellenálló banánfajtából átemelnék a nemesített banánfajtába azt a gént, amitől az immunis lenne a Fusarium TR4re – ezt azonban a vevők génmódosítástól való általános félelme gátolja, hiába adott ki a WHO megnyugtató közleményeket a GMO-ételekről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!