Az MTI is lehozta, hogy Németországban egy fotóval próbáltak Soros bábjának beállítani egy politikust

2021. április 22. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

Egyetlen fotóval próbálják lejáratni a német Zöldek kancellárjelöltjét, Annalena Baerbockot. A politikus hitelességét azzal akarják kikezdeni, hogy Soros György bábja, azonban a fénykép nem egy titkos találkozón készült, hanem nyilvánosan elérhető – mutatta be az ARD német országos köztévén tényfeltáró szerkesztősége a televízió tagesschau.de című hírportálján.

Az alaphelyzet a magyar olvasókat talán nem lepi meg különösebben, a csavar a történetben ott van, a német politikus elleni lejáratás leleplezéséről a magyar állami hírügynökség is beszámolt.

A német köztévé adása alapján az MTI megírta, hogy az Annalena Baerbockot és Soros Györgyöt egymás mellett mutató fénykép 2019-ben készült a világ első számú biztonságpolitikai fórumán, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC). A felvételt Annalena Baerbock tette közzé.

A politikus a Zöldek társelnökeként és szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőként folytatott megbeszéléseket a tanácskozás margóján. A rendezvényen készített felvételekhez fűzött szövegben kiemelte, hogy az MSC „idei témája a klímaválság”, ami indokolt témaválasztás, mert a klímaválság „a világ legnagyobb biztonsági kockázata”.

A Zöldek több mint két év elteltével, hétfőn bejelentették, hogy – történetükben először – kancellárjelölt vezetésével vágnak neki a szeptember 26-i Bundestag-választás kampányának, és a feladatot Annalena Baerbock vállalja el. Az ARD-faktenfinder beszámolója szerint a bejelentés óta a jelöltet támadások érik közösségi portálokon, és „az az egyik vád ellene, hogy a milliárdos Soros bábja”.

Ezt az értelmezést igyekszik erősíteni mások mellett az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik Bundestag-képviselője, Martin Siechert, aki egy közösségi portálon azt írta, hogy a kancellárjelölt „Soros-mintatanuló”. A szöveghez mellékelt egy fotókollázst, amely a Zöldek politikusát és az üzletembert ábrázolja.

Az ARD-faktenfinder újságírói szakértőket idézve kifejtették, hogy az ilyen törekvések a folyamatokat és a szereplőket a háttérből a nemzetek felszámolásának szándékával irányító titkos vezető létezését feltételező „mintázatot” követik, amely pontosan illeszkedik régi antiszemita összeesküvés-elméletekhez. Ezekben az elméletekben „a zsidó milliárdos Sorost” állítják a titokzatos háttérember szerepébe.

Mindez a zsidók elleni gyűlölethez és erőszakhoz vezethet – tette hozzá összeállításában a német médium. Idézte mások mellett az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) nevű tekintélyes amerikai zsidó szervezet berlini irodájának vezetőjét, Remko Leemhuis-t, aki elmondta: az Annalena Baerbock hitelességének megkérdőjelezésére használt összeesküvés-elméletek „nagyon veszélyesek, mert követőik szükségszerűen arra a következtetésre jutnak, hogy minden bajt meg lehetne szüntetni, ha lehetne akadályozni az állítólagos felelősök ténykedését”.

Az ARD-faktenfinder összeállításában egyebek között hozzátették, hogy Soros György szülőhazájában a kormány „központi ellenségképnek” tette meg az üzletembert, és összeesküvés-elméletekkel „célzottan hangulatot keltett” ellene és a nyílt társadalomért dolgozó alapítványai ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!