Elon Musk cáfolja, hogy önvezető módban karambolozott volna a Texasban porig égett Tesla

2021. április 20. – 08:37

Másolás

Vágólapra másolva

Többen, köztük is Elon Musk is cáfolja, hogy önvezető módban hajtott volna az a Tesla Model S, amiben ketten is halálos balesetet szenvedtek múlt szombaton a texasi Woodlandsben. Az autó nagy sebességgel fának ütközött, kigyulladt, a benne utazó két férfi életét vesztette. A helyszínelés adatai szerint az egyik holttestet az anyósülésen, a másikat hátul találták meg.

A porig égett Tesla Model S – Fotó: Scott J. Engle via Reuters
A porig égett Tesla Model S – Fotó: Scott J. Engle via Reuters

A Twitteren közzétett bejegyzések szerint egyértelműen emberi mulasztás áll a baleset mögött. A körülmények kizárják, hogy a Tesla önvezető módban lett volna, mivel

  • beépített súlyérzékelő figyeli, ül-e valaki az ülésben
  • a kormány 10 másodpercenként monitorozza, fogják-e
  • az adott útszakaszon sebességkorlátozás van kitáblázva, amit önvezető módban nem lehet túllépni
  • nincs felfestve az úttest szélét jelzõ vonal, ezért be sem kapcsol az önvezető mód.

Válaszul többen posztoltak olyan videókat, amiken úgy haladnak a forgalomban Teslájukkal, hogy a vezetőülésben nincs senki. Többen azt is felvetették, hogy az egyik áldozat az ütközés után próbált jobb felé menekülni a kigyulladt járműből, így kerülhetett az anyósülésre.

A TikTokon olyannyira hálás téma az önvezető mód kijátszásáról posztolni, hogy április elsejei kacsaként arról is jelent meg cikk, hogy a Tesla együttműködik a portállal, hogy vezetés közben is tartalmat gyárthassannak rá az influenszerek.

Az ügyben a rendőrség vizsgálatot folytat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!