Magyarok baleseteztek Németországban, rendőrök elől menekülve, ketten meghaltak

2021. április 12. – 19:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hét ember utazott egy autóban, amely a rendőrök elől menekülve fának ütközött Alsó-Bajorországban, Regen közelében vasárnap késő este. A 29 éves sofőr és egy női utas meghalt. Az autóban ülők magyar állampolgárok voltak – írja a német N-tv.

A rendőrség szerint az autónak német exportrendszáma volt. Amikor a járőrök ellenőrzésre meg akarták állítani, az autó megfordult, és nagy sebességgel elmenekült. A rendőrök üldözőbe vették, de nyoma veszett. Bő negyed órával később azonban bejelentés érkezett egy balesetről. Mint kiderült, ugyanarról az autóról volt szó.

Az autóban három férfi és négy nő utazott, mindannyian 17 és 29 év közöttiek voltak. A két halálos áldozat mellett a másik öt utas is komoly sérülésekkel került kórházba. Egyelőre nem tudni, miért kezdtek menekülni, a rendőrség nyomozást indított a történtek feltárására.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!