Kilenc évig feküdt holtan oslói lakásában, és ez senkinek nem tűnt fel

2021. április 09. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kilenc évig feküdt holtan egy férfi az oslói lakásában, mire megtalálták, írja a Guardian.

A hatvanas éveiben járó férfi már többször volt házas, és gyerekei voltak, mégsem vette észre évekig senki, hogy nem ad életjelet magáról. A szomszédok szerint magának való volt, és amikor már egy ideje nem látták, egyszerűen csak azt gondolták, hogy egy idősotthonba költözött.

Holttestét a gondnok találta meg azután, hogy megkérte a rendőrséget, segítsenek neki valahogy bejutni a lakásba, hogy elvégezhesse a karbantartási munkákat.

A rendőrség szerint a férfi 2011 áprilisában halt meg, legalábbis erre következtettek a lakásban talált tejesdobozról és egy levélből. A boncolás szerint természetes módon halt meg.

A nyugdíját 2018-ban szüntették meg, miután a hivatal nem tudott vele kapcsolatba látni, de számlák összegét továbbra is automatikusan levonták a bankszámlájáról.

A norvég egyetem technológiai professzora szerint „ez a digitalizáció ára”, mert harminc évvel ezelőtt bizonyosan nem feküdt volna valaki ilyen hosszú ideig megtalálatlanul.