Több tízmilliárd forintos hitelektől és konzulátusoktól is várja a külügy a keleti kapcsolataink mélyülését

2021. április 7. – 12:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter közép-ázsiai országokban tárgyal, és nyilatkozatai alapján két keleti országgal is erősödik Magyarország kapcsolata: Kazahsztánnal és Tádzsikisztánnal – írja az MTI. Tavaly a járvány ellenére az exportunk értéke elérte a 104 milliárd eurót, ami csak enyhe csökkenést jelent a 2019-es 109 milliárd euróhoz képest.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint öt feltétele van két ország virágzó kapcsolatának:

  • ne szóljanak bele egymás belügyeibe;
  • az emberi kapcsolatok kiépítése (évente 20 tádzsik diák jön ösztöndíjjal magyar egyetemre);
  • a fizikai jelenlét, így konzulátust nyitunk Dusanéban;
  • a pénzügyi háttér, ezért az Eximbank 30 millió dolláros (9 milliárd forintos) hitelkeretet nyit, amiből fejleszthetők a tádzsik és a magyar vállalatok közötti kapcsolatok;
  • szükség van zászlóshajó projektekre, azaz egy nagy magyar cégnek be kell ruháznia az idegen országban (ez Tádzsikisztán esetében a Richter).

Hasonló a helyzet Kazahsztánban. Az Exim ott április 6-án nyitott külképviseleti irodát, és 170 millió dolláros (51 milliárd forintos) országlimitű hitelt biztosítanak. Az ügyletek esetében megjelentek az olyan, klasszikus exporthitelügynöki pénzügyi termékek, mint a vevőhitel, tehát a kazah vevő számára nyújtott finanszírozás vagy az exporthitel-biztosítás, amely pedig a kazah fél esetleges, a halasztott fizetésből eredő nemfizetési kockázatától védi a magyar exportőrt. Követelésvásárlás formájában is szerepet vállalt az Exim a külkereskedelmi ügyletek pénzügyi hátterének megteremtésében.

Magyarországról leginkább gyógyszeripari, gépi és gépgyártási export érkezik Kazahsztánba, de jelentős az élőállatok exportja is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!