Vádat emeltek Iránban tíz ember ellen az ukrán gép lelövése ügyében

2021. április 6. – 11:16

frissítve

Vádat emeltek Iránban tíz ember ellen az ukrán gép lelövése ügyében
Megemlékezés a 176 áldozattal járó merénylet első évfordulóján, 2021. január 7-én, Kijevben Fotó: MORTEZA NIKOUBAZL / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Azt most sem közölték, hogy pontosan kik ellen emelnek vádat, ugyanakkor az ügyészség néhány órával azt megelőzően tett bejelentést, hogy közvetett tárgyalások kezdődnek Bécsben az iráni atomprogramról Irán és az Egyesült Államok között.

Vádat emeltek Iránban tíz tisztségviselő ellen, akiket az ukrán utasszállító 2020. januári lelövéséért vonhatnak felelősségre, írja az MTI a helyi ügyészségre hivatkozva kedden.

A MAU ukrán légitársaság gépét az iráni Forradalmi Gárda lőtte le 2020. január 8-án röviddel azután, hogy a gép felszállt a teheráni repülőtérről. A szerencsétlenségben a fedélzeten tartózkodó mind a 176 személy, köztük az ukrán személyzet kilenc tagja életét vesztette.

Az iráni polgári légiközlekedési hatóság márciusban közzétett végleges jelentésében arra jutott, hogy a rosszul beállított radar és a légvédelem kezelőjének hibájából történt a katasztrófa. Teheránt bírálták amiatt, hogy a vizsgálat során nem neveztek meg felelősöket, az ukrán külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a jelentés

„cinikus kísérlet arra, hogy eltitkolják a gép lelövésének valódi okát”.

A kanadai kormány tagjai is felemelték szavukat amiatt, hogy az iráni vizsgálat során szerintük meg se próbálták tisztázni, hogy mi történt valójában. A gép több utasa Kanadában élő iráni volt, aki Kijevben akart átszállni egy Kanadába tartó járatra.

Teheránban azt most sem közölték, hogy pontosan kik ellen emelnek vádat az ügyben, ugyanakkor az ügyészség néhány órával azt megelőzően tett bejelentést, hogy közvetett tárgyalások kezdődnek Bécsben az iráni atomprogramról Irán és az Egyesült Államok között.

Az iráni vezetés a szerencsétlenség után napokig tagadta, hogy köze lenne a katasztrófához, de az egyre gyarapodó bizonyítékok nyomása alatt végül elismerték, hogy a forradalmi gárda lőtte le tévedésből a gépet. A „végzetes hibát” az iráni kormány azzal hozta összefüggésbe, hogy a hadsereg riadókészültségben volt, miután egy amerikai drón megölte Bagdadban Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda magas rangú parancsnokát. Az irániak esetleges válaszcsapásoktól tartottak, miután a dróntámadásra megtorlásul rakétákat lőttek ki olyan iraki támaszpontokra, amelyeken amerikai katonák állomásoztak.

Ukrán ügyészek szándékos emberölés miatt saját nyomozást indítottak a szerencsétlenség ügyében. A teheráni kormány egyenként 150 ezer dollár kártérítést ajánlott fel az áldozatok hozzátartozóinak. Ukrajna azonban azt közölte, hogy a kártérítést tárgyalásokon kell meghatározni, miután megállapították a tragédia okait és bíróság elé állították a felelősöket.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!