A román legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a székely jogvédőt kitiltó iratot – hetekkel azután, hogy lejárt

2021. április 02. – 18:11

Másolás

Vágólapra másolva

A román legfelsőbb bíróság jogerősen érvénytelenítette azt az iratot, amivel 2018 március 9-én három évre kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját – írja az MTI.

A bíróság részlegesen érvénytelenítette a Bukaresti Táblabíróság – Dabis számára kedvezőtlen – 2019 május 13-i ítéletét, elrendelte a határrendészet által kiállított kitiltási határozat érvénytelenítését, és azt is hogy a román hatóság fizessen ki 2000 lej (150 ezer forint) perköltséget Dabisnak.

A legfelsőbb bíróság az egyéb vonatkozásokban helyben hagyta a korábbi ítéletet. Dabis az MTI-nek elmondta: kártérítést is igényelt kitiltása miatt a román államtól. Ezt a kérését azonban a legfelsőbb bíróság figyelmen kívül hagyta.

Az SZNT külügyi megbízottja a román hatóságok megfontolt lépésének tartotta, hogy bő három héttel az után született az ítélet, hogy kitiltása lejárt. Szerinte a kezdettől fogva tetten érhető volt a kitiltása mögötti politikai motiváció.

„Abból, ahogy mi a jogvédelmet felépítettük, hamar fel kellett, hogy ismerjék az illetékesek, hogy nagyon nagy bakot lőnek, ha engedik, hogy ezt az ügyet kivigyem az Európai Unió Bírósága elé. Így egy idő után az vált érzékelhetővé, hogy időhúzásra játszanak, és arra, hogy belföldi bírói fórumon tartsák az ügyemet”

– nyilatkozta Dabis.

Az SZNT pénteki közleményében azt a következtetést vonta le, hogy még reménytelennek látszó helyzetekben is érdemes, jogorvoslatért folyamodni a bírósághoz, ha közösségi ügyről, illetve alapvető jogok védelméről van szó.

A román határrendészek 2018. március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Romániába való belépését. Az SZNT magyar állampolgárságú külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiatüntetésre. A román határrendészet később azt közölte vele, hogy olyan cselekedetek következtében járt el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát. Szerintük ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”.

Dabis Izsák Balázzsal együtt támadta meg az Európai Unió luxembourgi bíróságán az Európai Bizottságnak azt a 2013-as határozatát, amelyben elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A pert Dabis és Izsák 2019 márciusában megnyerte. A 2019 májusában indított aláírásgyűjtés során sikerült teljesíteni a megszabott feltételeket, így az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell majd a nemzeti régiók kérdésével.