A terroristák bázisának hívták, most itt tanulnak programozni a fiatalok

2021. április 2. – 12:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A techiparban piacképes képzéseket tartanak Brüsszel rossz hírű negyedében.

A Deutsche Welle riportja szerint „a terroristák bázisaként a világ címlapjaira került” Molenbeek lakossága arról beszél, hogy megbélyegezve érzik magukat, mert mint mondják, „ez itt nem a terroristák városa”.

Ibrahim Ouassari 2015-ben hozta létre a MolenGeeket, a non-profit techinkubátort, hogy a molenbeeki fiataloknak legyen hova menniük. Itt fejlődni vágyó fiatalok kapnak lehetőséget például programozni tanulni, a képzések ráadásul ingyenesek.

Azóta már más országokban is terjeszkednek.

Az alapító maga is nehéz körülmények között nőtt fel, ma már a Google vezérigazgatója is méltatja munkáját.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!