Egy olasz hajós kapitány éppen katonai iratokat adott el egy orosz katonatisztnek, amikor rajtuk ütöttek a csendőrök

2021. március 31. – 13:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek egy orosz katonatisztet és egy olasz fregattkapitányt Olaszországban – közölte szerdán a római csendőrségre hivatkozva az MTI.

A két gyanúsítottat kedden éjjel vették őrizetbe, amikor egy titkos találkozón a kapitány megpróbált bizalmas iratokat eladni orosz vevőjének. Utóbbi diplomáciai védettséget élvez, ezért őrizetben tartásának jogi körülményeit vizsgálják.

A BBC az olasz sajtó értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy az ügyletre egy parkolóban került sor éjszaka. Az olasz hajós kapitány a NATO haditengerészetének titkos iratait akarhatta eladni az orosz tisztnek, aki ezért egy borítékban 5 ezer euróval fizetett volna.

Lugi Di Maio olasz külügyminiszter később közölte, hogy azonnali hatállyal kiutasítják az orosz nagykövetség két munkatársát, és Olaszország határozott tiltakozásának adott hangot az ügyben. Az olasz külügyminisztérium közölte, hogy bekérette Szergej Razovot, Oroszország római nagykövetét.

A dpa német hírügynökség szerint az utóbbi időben Európában több, Oroszország számára folytatott kémkedés is lelepleződött. Bulgáriában a minap egy egész katonai csoportot füleltek le, és kiutasítottak két orosz diplomatát. Svédországban ugyancsak nemrégiben egy 47 éves férfit azzal gyanúsítottak meg, hogy pénzért bizalmas információkat adott svéd cégekről Oroszországnak. Németországban februárban vádat emeltek egy férfi ellen azzal gyanúsítva, hogy átadta a berlini parlament padlójának terveit egy orosz hírszerzőnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!